csütörtök, december 14, 2017
Civil Hírügynökség

Virággal az erőszak ellen!

2017-10-13 Esemény, Hírfolyam
krokusz-171011

Krókusz projekt 2017-2018. A HETI és a Szembenézés Alapítvány európai oktatási projektje, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézete támogatásával.

Ezekben a napokban 11 ország kilencvenezer diákja ültet virágot a holokausztban meggyilkolt másfélmillió gyerek emlékére, hogy az áldozatok emléknapja idején nyíló sárga virágocskák – hasonlatosan a háborúban a zsidók öltözékén kötelezően viselt Dávid-csillaghoz – az előítélet és a kirekesztés ostobaságára és aljasságára emlékeztessenek! És egyben arra is, hogy a gyerekek halálát okozó előítélet és kirekesztés ma is jelen van az életünkben, a mai fiatalokat is érinti. A népirtások természetrajza ugyanis nem változik: az előítélettől törvényszerűen vezet az út a gyilkosságokig.

Az áldozatok előtti főhajtás abban áll, a Krókusz projekt (a virágok után ezt a nevet kapta a 2005-ben Írországból indult kezdeményezés) ahhoz ad muníciót a diákoknak, hogy az előítÉLET helyett az ÉLETet válasszák. Hogy ráébredve az összefüggésekre, nagyobb esélyük legyen felismerni a káros előítéleteket (saját magukban is), és fellépni ellene. Idén csaknem ezer magyar diáknak, határon innen és túl is.

Várjuk önt a projekt nyitányán, a magyar Krókusz nagykövetekkel!
Fahidi Éva holokauszt túlélővel, a Sóvirág szereplőjével és Jónás Vera énekes, dalszerzővel

Virággal az erőszak ellen! – flashmob

2017. október 18. szerda 16.15 óra
1077 Herzl Tivadar tér (a Wesselényi utca és Dohány utca találkozásánál, a Nagyzsinagóga előtt – pár lépésnyire a holokauszt áldozatainak temetőjétől)

Projektinformációk:
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló, több mint egy évtizede sikeres európai oktatási projekt részletei a hazai projektgazda, Szembenézés Alapítvány honlapján (http://www.szembenezes.hu/ifjusagi-projektek/krokusz-projekt/index.php ) és Facebook oldalán (https://www.facebook.com/szembenezes.hu/photos/a.641781955948341.1073741827.641779775948559/1297905053669358/?type=1&theater ) találhatók.

Flashmob hirdetményünk a Facebookon:
https://www.facebook.com/events/135742980391474/?acontext=%7B%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22page%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22page_upcoming_events_card%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A[]%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.