péntek, június 22, 2018
Civil Hírügynökség

Vásárhelyi művészélet 1900-1990

hodmezokiall-180601

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeummal közösen rendez kiállítást 2018. június 3 és július 29 között – a tárlaton a vásárhelyi művészeti élet kerül bemutatásra.

A kiállítás gazdag, festményeket, szobrokat és grafikákat egyaránt felvonultató anyaga nem csak az alföldi festészet 19. század második felében kezdődő kibontakozását, a 20. század elején összeálló hódmezővásárhelyi művészcsoport prominens képviselőit (Tornyai János, Rudnay Gyula, Endre Béla, Pásztor János), a két világháború közötti vásárhelyi művészeti életet és a mártélyi művésztelep kialakulását mutatja be, hanem az 1954-től induló hódmezővásárhelyi tárlatok korszakát, a helyi művészeket (Kohán György, Kurucz D. István, Németh József, Szalay Ferenc) és a rendszeres kiállítókat (Barcsay Jenő, Tóth Menyhért) is, közel 100 évet felölelve, a 20. század kezdetétől egészen a rendszerváltás időszakáig.

Hódmezővásárhely Szolnok és Kecskemét mellett az alföldi művészet harmadik legjelentősebb központja volt. A friss, nyugat-európai irányzatokat ismerő és követő „neósok” Kecskeméten hoztak létre művésztelepet Iványi Grünwald Béla (1867–1940) vezetésével, a szolnoki művésztelepen alkotók között pedig a művészi irányzatok változatossága volt a jellemző. Hódmezővásárhelyen Endre Béla jelenléte és művészeti szervező tevékenysége biztosította a képzőművészeti folytonosságot egészen 1928-ban bekövetkezett haláláig, de az itteni művészeti élet kibontakozásában komoly érdemei voltak a Párizsból hazatért fiatal Tornyai Jánosnak (1869–1936) is, aki olyan mestereket tudott maga köré gyűjteni, mint az említett Endre Béla (1870–1928) és Rudnay Gyula (1878–1957) festőművészek, valamint a szobrász Pásztor János (1881–1945).

A 20. század második felében Hódmezővásárhely kiemelten a művészeti élet fókuszába került. A második világháborút követően alapvetően átrendeződött a magyarországi képzőművészeti szcéna, a fővárostól távoli Hódmezővásárhelyen pedig némileg ki lehetett szabadulni a szocialista realizmus béklyójából. Nem véletlen, hogy a budapesti Képzőművészeti Főiskola akkori tanárai, a vásárhelyi születésű Kurucz D. István (1914–1996) festőművész és Szabó Iván (1913–1998) szobrászművész hallgatóikat nyári művésztelepre ide hozták. Ezzel – előzetes szándékuktól függetlenül – biztosították a hódmezővásárhelyi műhely szakmai utánpótlását, és megteremtették a Vásárhelyi Őszi Tárlatok képzőművészeti hátországát.

Az 1954-es első Vásárhelyi Őszi Tárlat eredeti koncepciója szerint meghívásos kiállítás volt, mely bemutatkozási lehetőséget kívánt biztosítani a Vásárhelyen élő, a Vásárhelyről elszármazott és a nem itt élő, de a városban vagy Mártélyon rendszeresen alkotó művészeknek, de az évek során Vásárhelyen letelepedett művészek, mint Németh József vagy Szalay Ferenc baráti kapcsolataik révén az Őszi Tárlatokhoz vonzották Budapesten élő kollégáikat és nemzedéki társaikat is. A tárlatokon kiállítók köre az évek során fokozatosan kibővült, így kerülhet sor 2018-ban immár 65. alkalommal Őszi Tárlat megrendezésére Vásárhelyen.

 

Forrás: Kovács Gábor Művészeti Alapítvány

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.