kedd, március 28, 2017
Civil Hírügynökség

Újévi koncertet rendeznek Bordányban

bordany-170103

A január 7-én, szombaton 18 órától megrendezendő eseményre várnak minden bordányi családot, civil szervezetek tagjait, képviselőket, intézményvezetőket, vállalkozókat és minden olyan támogatót, aki sokat tesz a település fejlődéséért, szívén viseli Bordány sorsát.

A műsort 2017-ben is, immár ötödik éve a Mórahalmi Fúvószenekar adja majd. Az idei évben „Ajándék” hangversennyel készülnek, azaz olyan művekkel amiket ajándékba kaptak az évek folyamán hazai és külföldi zenekaroktól. A rendezvényen Bordány Nagyközség Önkormányzata újévi koccintásra is várja a település minden lakóját, a várhatóan remek hangulatú koncert kiválóan megalapozhatja az évkezdetet, így a szervezők reményei szerint ismét egy sikeres, program gazdag évet. Az újévi koncert ingyenes, szeretettel várnak mindenkit!

 

Forrás: szegedma.hu

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.