szombat, november 17, 2018
Civil Hírügynökség

Új konyhát keresünk!

foodNotBombs-171010

Sziasztok! Mint már tudjátok, sajnos júniusban el kellett hagynunk a bázisunkat, és új helyre kellett költöznünk. Nagyon sok ledolgozott óra és kimerítő hétvégék után, végre magunkénak tudhattuk a helyet, de ez most ismét változik és ebben kérjük a ti segítségeteket.

Sajnos ezt a konyhát is el kell hagynunk rajtunk kívül álló okok miatt, és ebben újra a Ti segítségeteket kérjük. Ha tudomásotok van olyan helyről, ahol tovább tudjuk folytatni a tevékenységünket, kérünk titeket ne tartsátok magatokban! Ha van olyan ismerősötök, aki esetleg tudna nekünk segíteni szóljatok nekik is.

Nagyon szépen kérünk mindenkit, hogy ezt a posztot osszátok, ahányan tudjátok, hogy minél több helyre eljusson.

Sajnos október 31-ig van időnk elköltözni, de bízunk magunkban és bennetek is, hogy ezt a helyzetet is át tudjuk hidalni, és hamarosan tudunk egy megoldást találni arra, hogy ne hagyjuk cserben az embereket, akik eljönnek az osztásainkra. Elsősorban a Boráros tér – Fővám tér tengelyen szeretnénk mozogni, de meghallgatunk minden információt. Ha esetleg csak arra tudnátok helyet, hogy raktározhassuk a milliónyi főzéshez használatos dolgunkat átmenetileg, azért is hálásak vagyunk!

Talán ennél fontosabb segítségkérésünk még nem volt, de most a működésünk a tét!
Amint meg tudunk valamit, és sikerül dűlőre jutni a helyzettel, értesítünk mindnyájótokat!
Előre is köszönjük mindenkinek, már egy megosztás is nagy segítség!

FNB Budapest

Hey everyone!
As you already know, we left our old base in June and we have had to move to another place. After we’d put uncountable work hours and exhausting weekends into the renovation of our new place, we finally started to belive that we have found our new home but the situation’s changed again.

Unfortunately we need to leave this kitchen and this place as well due to circumstances beyond our control – and so we ask your help again. If you are aware of a place where we could continue our activity, please tell us! If you know someone who might be willing to help us, please tell them as well.

Please share this post so it could reach a lot of people.

Unfortunately the date we need to move out is the 31st of October but we trust in ourselves and in You so we hope we can find a solution soon – so we don’t have to let down the people who show up on our distributions. Our main area where we would look for a place is around Boráros square-Fővám square but our ears are open to anything. If you would only know a temporary place, like a garage only to keep our tons of stuffs we need for cooking, we are also interested!

We already asked big favors in the past but maybe never as big as this one now, our existence is at risk!

As soon as we’ll get updated, as soon as we figure something out, we will let you know!
Thanks in advance for everyone, a share is also a big help.

FNB Budapest

https://www.facebook.com/foodnotbombsbudapest/photos/a.312970372077000.77154.162984633742242/1864851886888833/?type=3&theater

 

Forrás: facebook.com

Friss műsorok

  • Cím: 20. A felkorbácsolt gyűlöletbeszéd – új politikai korszak?
  • Hossz: 29:42
  • Vendég: Setét Jenő, Polyák Gábor, Juhász Attila, Lendvai Ildikó, Hargitai Miklós

A sorozat utolsó darabja, a 20. adás vázlatosan összefoglalja a gyűlöletbeszéd elterjedtségét, fokozatait, megjelenési formáit a társadalmi párbeszédekben és a médiában – súllyal a magyarországi viszonyok között. Szó esik a gyűlöletbeszéd történelmi gyökereiről-előzményeiről és aktuális hazai, valamint határon túli érvényesüléséről és politikai eszközként történő felhasználásáról. (Minden megszólaló elemzi a legutóbbi magyar választásokban a gyűlöletbeszéd szerepét) A tartalmas és sokszínű záró adás megszólalói: Setét Jenő polgári aktivista, Polyák Gábor és Juhász Attila elemzők, Lendvai Ildikó politikus, Hargitai Miklós újságíró.

Letöltés
  • Cím: 19. A gyűlöletbeszéd és a nők elleni erőszak – összefüggések és okok
  • Hossz: 29:44
  • Vendég: Acsády Judit, Antoni Rita, Vicsek Ferenc

Tágabb helyzetképpel nyit a műsor – különös tekintettel a hazai helyzetre. Acsády Judit az MTA Szociológiai Intézetének főmunkatársa a nők szerepének változásában, mind előbbre kerülésében látja a nőellenes beszéd rasszizmusba is átcsapó gyakori és aktuális fel-felbukkanását.(Említi Madách Imre akadémiai dolgozatát és Vörösmarty Mihály negatív, megkülönböztető megnyilvánulását – nagy költők elmaradott nézetei) Antoni Rita a Nőkért szervezet vezetője az Isztambuli egyezmény jelentőségét hazai viszonyok közötti elemzi, sőt a szexizmus jelenségét is megmagyarázza. Vicsek Ferenc informatív és sokszínű műsora még a nőellenes mozgalmakat is említi és jellemzi.

Letöltés
  • Cím: 18. Gyűlöletbeszéd a közbeszédben
  • Hossz: 29:32
  • Vendég: Garai László, Márky-Zay Péter, Kapperner Zoltán, Görög Mása

– a szakértő Garai László szociálpszichológus külföldi és hazai  megnyilvánulásokról beszél. (Plakátkampány és rongálás, ellenfél és ellenség dichotómiája) A tanulságok egyszerre általánosak és közösségfüggőek. Eltűntetésük illetve visszaszorításuk lehetőségei vagy pl. a spirál elvágása – a lehetséges megoldások. Megszólal és saját politikai ars poeticáját mondja el a hazai politika új csillaga Márky-Zay Péter. Elveinek összefoglalása meggyőző. Kapperner Zoltán filozófus a józan emberi beszéd és kapcsolatok végső győzelmét reméli – a jelenlegi markáns példák ellenére – Görög Mása szerkesztő műsorában.

Letöltés
  • Cím: 17. A gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában
  • Hossz: 29:53
  • Vendég: Galgóczi Eszter, Tóth Mónika

A sorozat mai adásának témája a gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában és a tudomány megközelítése szerepének, használatának történelmi vagy éppen  aktuális, magyarországi okairól (Pl. plakátkampány). A vendég, Galgóczi Eszter a szakdolgozatát e témáról írta, ebben még egyetemi kísérleteiről is beszámol. A magyar politikatörténet utolsó 30 évéből sokszínű hangdokumentum összeállítást hallunk a műsor elején, majd – egyebek között – az ellenségkép és a “mi” dichotómiájának összetevőit és az eszközeit veszi sorba a vendég – Tóth Mónika szerkesztő tartalmas félórájában.

Letöltés

Comments are closed.