szerda, június 26, 2019
Civil Hírügynökség
szemetGyujt2-190318

Új kihívás terjed a neten Trashtag challenge néven. A kezdeményezés a szemétszedés fontosságára hívja fel a figyelmet úgy, hogy közben a barátaidat is takarításra ösztönzi.

Alig néhány hete hódít csak a #Trashtag challenge, de máris rengeteg követője van a vadonatúj netes kihívásnak. A kezdeményezést egy reddit felhasználó indította útjára, aki egy elhagyatott, szeméttel teli erdős részen készített magáról két fotót: egyet abban az állapotban, ahogy az erdős részt találta és egyet úgy, hogy teljesen eltüntette az odakerült szemetet.

A kép mellé a következő szöveget posztolta: Íme egy új kihívás az unatkozó tinédzsereknek: készíts egy fotót egy olyan helyről, ahol elkélne egy alapos szemétszedés/takarítás, majd posztolj egy fotót azután, hogy tettél valamit a hely tisztaságának érdekében.

szemetGyujt-190318

A poszt hamar elterjedt az internetezők körében, és meglepő nagyságú tömegek kezdték el követni a kezdeményező példáját. Mumbaitól Nepálig, Vietnámtól a Fülöp-szigetekig rengetegen vesznek részt a kihívásban. A manilai öböl például a világ harmadik legszemetesebb partja volt egészen mostanáig, amikor is januárban önkéntesek ezrei szedték össze a több száz kilogrammnyi szemetet.

A Föld lakossága évente 1.3 milliárd tonna szemetet termel, melyből csupán 258-368 millió tonna kerül feldolgozásra, legalább 8 millió tonna pedig az óceánokban, a többi pedig a talajban, az ivóvizekben, végül pedig az élőlényekben telepszik meg más és más formában. Az általunk kitermelt szemét rengeteg veszélyes anyagot tartalmaz, a lebomlási folyamat elképesztően sokáig tart, ez idő alatt pedig olyan vegyszerek oldódnak fel vizeinkben és a földben, amelyek egészségünkre is hatalmas veszéllyel van.

A kihívás célja elsősorban az, hogy a szétdobott, illegális helyen lerakott szemét tömbösítve kerüljön el azokra a szeméttelepekre és szemétégető üzemekbe, ahol gondoskodnak annak további jövőjéről.

Bár A #Trashtag challenge története még csak most kezdődik, reméljük azonban, hogy az idősebb és a fiatalabb generáció is egyszerre kap majd rá a közösségi szemétszedésre, ezzel valami igazán jót téve Földünknek.

 

Forrás: erdon.ro

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.