péntek, december 14, 2018
Civil Hírügynökség

Többszörösen is ünnepeltek a vásárhelyi állatvédők

Hodmezoszulinap_01-171005

Október 4-e az Állatok Világnapja, ami többszörös ünnepet jelent a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja, 2012-ben pedig ezen a napon jegyezte be a Szegedi Törvényszék az egyesületet, így idén a szervezet ötödik születésnapját ünnepelték a tagok és önkéntesek.

Az állatok világnapját 1931 óta minden évben megünneplik Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A rendalapító a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Ennek tükrében a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének munkatársai a helyes és felelős állattartásra oktatták a Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskola 9. és 12. osztályos diákjait. Az iskolában emellett eledelgyűjtést is szerveztek a jeles nap alkalmából az egyesület javára. A diákok az elmúlt hetekben csaknem száz kilogramm tápadományt gyűjtöttek össze a nélkülöző állatoknak és nehéz helyzetbe került állattartó családoknak.

Október 4-e azonban nem csak emiatt jeles nap az egyesület életében. 2012-ben ezen a napon jegyezte be a szervezetet a Szegedi Törvényszék, így idén már az ötödik születésnapot is ünnepelték a tagok és önkéntesek. Balogh Ernő, az egyesület elnöke az ünnepi összejövetelen örömét fejezte ki, hogy az elmúlt egy évben egyre többen keresték fel az szervezetet, ami szerinte azt jelzi, hogy az emberek bíznak a munkájukban. Hozzátette, a jövőben is szükség van a tagok, önkéntesek és támogatók összefogására és együttműködésére, hiszen nagyon sok feladat vár még rájuk, valamint bízik abban is, hogy nagyon sok öt évet együtt tölt majd a csapat. Az elnök ezután oklevéllel köszönte meg az egyesület mindennapi életébe bekapcsolódók áldozatos munkáját.

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.