szerda, március 20, 2019
Civil Hírügynökség

“Teleki-virág” – Vetélkedés a gyerekek között

csiga-180911

Az Erdély kultúrtörténetével és természeti értékeivel kapcsolatos vetélkedősorozat 2018-ban immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre, általános és középiskolás diákok számára a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástára, és a Teleki-Szováta Alapítvány jóvoltából.

A verseny célja, hogy a résztvevők Erdélyhez és a Kárpát-medencéhez fűződő ismereteiket elmélyíthessék, és az Erdélyben és az anyaországban élő diákok között rendszeres kapcsolat alakuljon ki.

A kétfordulós vetélkedősorozaton hagyományosan kétfős csapatok indulhatnak. Az első fordulóban a csapatok Magyarország és Erdély történelmi, néprajzi, hagyományos életmódra és a természeti és kultúrtörténeti értékeire vonatkozó témákban írhatnak. A témakörök minden évben változó, előre megfogalmazott címekkel kerülnek kiírásra.

A második fordulóban Szegeden, az Interaktív Természetismereti Tudástárban a csapatok bemutatják munkáikat, valamint részt vesznek egy vetélkedőn. A versenyen induló eredményes diákok minden évben, nagy értékű ajándékokkal, izgalmas és hasznos tapasztalatokkal lesznek gazdagabbak.

A programmal kapcsolatos részleteket a weboldalon találnak: http://www.csemete.com/index.php és az egyesület közösségi oldalán https://hu-hu.facebook.com/csemete.egyesulet/

 

Forrás: CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.