szerda, december 19, 2018
Civil Hírügynökség

Támogatás a nem fenntartható vadászat megfékezésére

vadakAfrika-171011

Egy 45 millió eurós partnerség kezdte meg működését az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezetésével, hogy afrikai, karibi és csendes-óceáni államoknak segítsen a nem fenntartható vadászat megállításában, és egyúttal természeti értékeik megőrzésében és az ott élők megélhetésének biztosításában.

A hétéves program, melyet az Európai Bizottság finanszíroz és a FAO vezet, az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának (AKCS) kezdeményezése, de számos más szervezet is vesz részt benne.

Együttműködésük segíthet a fenntartható vadgazdálkodás kialakításában az erdőkben, szavannákon és mocsaras területeken a vadászat szabályozásával. A helyi közösségek és népcsoportok is bevonásra kerülnek, akik számára így elérhetővé válhat a hús és hal fenntartható forrásból. Ezzel biztosítható a rászorulók számára a szükséges fehérje és kielégíthető a növekvő élelmiszerigény mind a falvakban, mind a városokban élők számára.
„A program célja a vadászat fenntartható szintre csökkentése, és ezzel a védett vadállomány, a biológiai sokféleség védelme” – mondta a FAO főigazgatója, José Graziano da Silva.

Neven Mimica, a nemzetközi együttműködésért és a fejlesztésért felelős biztos hozzátette, ez az első alkalom, hogy ezt a két dolgot, a természeti értékek védelmét és az élelmezésbiztonságot, együttesen kezelik.

Vad krízis

A vadászat és halászat mértéke ezen országokban sokszor nem fenntartható.
Sok országban ezért megkongatták a vészharangot a vadhús fogyasztás miatt. A Kongó-medencében például becslések szerint mintegy 4,6 millió tonna vadhúst fogyasztanak évente, ami megegyezik az Európai Unióban előállított marhahús mennyiségének felével.
Ha ezzel nem foglalkozunk, a biológiai sokféleség látja kárát, illetve azok, akik megélhetése ezen természeti erőforrásoktól függ.

Más állati fehérjeforrások

A Fenntartható Állatvilág Gazdálkodás program ezért a nemzeti kormányokkal együttműködésben egyéb alternatív állati fehérjeforrásokat kínál a helyi közösségeknek. Ez segít a veszélyeztetett állatfajok vadászatának csökkentésében és populációjuk megerősödésében, illetve csökkenti a vadhús fogyasztás jelentette egészségügyi kockázatokat is. Azon térségekben, ahol az állattenyésztés éghajlati okok miatt nem lehetséges, a vadászat marad a fő élelemforrás.

Javítani az állatvilág gazdálkodáson

A részt vevő országok tanácsot kapnak a jogi szabályozó keretek és proaktív politikák javításához is, amivel úgy lehet fenntartható mederbe terelni a vadászatot, hogy az ne jelentsen problémát az emberek megélhetésében, ellátásában.
Új munkahelyeket is teremt a program a növénytermesztés szektorban, támogatja a nők érdekérvényesítését és helyi tradicionális közösségek jogait, kultúráját és hozzáférését a természeti erőforrásokhoz.

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.