kedd, október 17, 2017
Civil Hírügynökség

SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál

tanc-170111

A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2017 januárjában, tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált.

A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató vagy tapasztalt alkotókat és táncosokat egyaránt bátorítsa, legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel. Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, valamint a további pályázók videón keresztül adhatták be jelentkezésüket.

A fesztivált szervező Orkesztika Alapítvány 1991-ben létrejött országos hatáskörű, közhasznú tevékenységet folytató szervezet, amely sokszínű működésével lehetőséget biztosít a táncművészet területén a tanulásra, alkotásra, munkára, információáramlásra, tudományos kutatásra, önkifejezésre, fejlődésre az alkotóknak és az érdeklődőknek egyaránt.

Az Orkesztika Alapítvány programjainak fő működési helyszíne, a MOHA Mozdulatművészek Háza egy nyitott stúdió, amely mindenki számára elérhető műfaji, stiláris és minden más szelekciótól mentesen. A független alkotókat, társulatokat, kísérletező műhelyeket próbalehetőséggel és fellépési lehetőséggel támogatja. Rendszeres tanfolyamok, intenzív kurzusok helyszíne, továbbá otthont ad a tánc ihlette társművészeti eseményeknek, képző-és fotóművészeti kiállításoknak és közösségi eseményeknek. A stúdióban elérhető az Orkesztika Alapítvány gyűjteménye is, melyben tánctörténeti fotó- és videó ritkaságok mellett az Alapítvány kutatói, hagyatékfeltárói munkáinak eredményeit tartalmazó szakkönyvek is megtalálhatóak.

Az Orkesztika Alapítvány, a 2000 óta futó fesztivál során lehetőséget teremt minden alkotónak, hogy művészi elképzelését szabadon bemutathassa. A SzólóDuó Fesztivál 2005 óta egy nemzetközi szakmai találkozó, s mint ilyen, kiváló alkalmat teremt arra, hogy termékeny kommunikációt indítson el az egyes tánctrendek képviselői között. Azok a résztvevők, akik a jelölőkörökön nyújtott teljesítményük alapján továbbjutottak a versenyprogramba, személyes szakmai visszajelzést kapnak a zsűritől, ezzel segítve önálló alkotói fejlődésüket.

A legjobb produkciók a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat. A versenyprogram legjobbjait a SzólóDuó 2017 Gálaesten – 2017. január 15-én láthatja majd a közönség.

A versenyprogram 2017. január 12-15 között kerül megrendezésre a Mu Színházban (Kőrösy József utca 17., Budapest, 1117), ahol a továbbjutott versenyzők mutatják be munkáikat. A produkcióknak, mint egységes önálló műveknek a fesztivál adja a premierjét, tehát a közönség garantáltan új, vagy ebben a formában soha nem látott alkotásokat láthat.

A fesztivál ideje alatt a korábbról jól ismert kísérőprogramok is megrendezésre kerülnek. Délelőttönként workshopokra várjuk a profi és kezdő táncosokat a MOHA Mozdulatművészek Házában, melyeket nemzetközileg elismert táncosok, koreográfusok tartanak. A fesztivál helyszínein minden este az Ork-Kota Platform 2017 (Kontakt Táncért Alapítvány és az Orkesztika alapítvány évek óta futó pályázati kezdeményezése) keretében egyperces táncfilmeket láthatnak a vendégek. A kísérőprogramok részét képzik azok a nyitott, szakmai beszélgetések is, melyeken az alkotók visszajelzést kaphatnak a szakma jeles képviselőitől és a közönségtől egyaránt.

További részletek:
szoloduo.com – http://www.szoloduo.com/
facebook.com/szoloduo – https://www.facebook.com/szoloduo/
mozdulatmuveszet.hu – http://www.mozdulatmuveszet.hu/studio/

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.