csütörtök, július 19, 2018
Civil Hírügynökség

Szociális munkás kapta, otthontalan emberek jelölték

felkaidij-161108

A Menhely Alapítvány 2012 decemberében elhunyt munkatársa, Felkai Béla emlékére díjat alapított. A díj oklevelet és pénzjutalmat magába foglaló szakmai elismerés, melyre maguk az otthontalan emberek jelölik a nyertest. 2016-ben a díjat Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány szociális munkása kapta.

Felkai Béla 1993-2012 között, haláláig a Menhely Alapítványnál dolgozott. Gazdája volt a Teajáratnak, majd a Krízisautónak, társa az utcán dolgozó szociális munkásoknak. Szerették a hajléktalan-ellátásban dolgozó kollégák, sokszor ő volt az összekötő kapocs a szakma különféle intézményei között, és szerették közvetlen munkatársai, mert mindig lehetett rá számítani. És szerették azok az emberek, akik érdekében télen-nyáron fáradhatatlanul rótta a főváros utcáit. Tudta, mi az a néhány szó, amellyel a törődés legjobban kifejezhető.

A díj abban egyedülálló, hogy azt otthontalan emberek jelölései alapján olyan szociális segítők (szociális munkások, utcai szociális munkások, szociális asszisztensek, technikai munkatársak, illetve önkéntesek) kaphatják meg, akik hajléktalanellátó intézményben dolgoznak, és kiemelkedően sokat tesznek ügyfeleikért.

A díj odaítéléséről – a jelölések alapján – a család képviselőjéből, az alapítvány képviselőjéből, egy külső munkatársból, illetve egy otthontalan emberből álló négytagú testület dönt.

A díjat idén Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány munkatársa nyerte el. Gratulálunk a nyertesnek és minden jelöltnek, köszönjük a leadott jelöléseket!

 

Forrás: Menhely Alapítvány

Friss műsorok

  • Cím: 20. A felkorbácsolt gyűlöletbeszéd – új politikai korszak?
  • Hossz: 29:42
  • Vendég: Setét Jenő, Polyák Gábor, Juhász Attila, Lendvai Ildikó, Hargitai Miklós

A sorozat utolsó darabja, a 20. adás vázlatosan összefoglalja a gyűlöletbeszéd elterjedtségét, fokozatait, megjelenési formáit a társadalmi párbeszédekben és a médiában – súllyal a magyarországi viszonyok között. Szó esik a gyűlöletbeszéd történelmi gyökereiről-előzményeiről és aktuális hazai, valamint határon túli érvényesüléséről és politikai eszközként történő felhasználásáról. (Minden megszólaló elemzi a legutóbbi magyar választásokban a gyűlöletbeszéd szerepét) A tartalmas és sokszínű záró adás megszólalói: Setét Jenő polgári aktivista, Polyák Gábor és Juhász Attila elemzők, Lendvai Ildikó politikus, Hargitai Miklós újságíró.

Letöltés
  • Cím: 19. A gyűlöletbeszéd és a nők elleni erőszak – összefüggések és okok
  • Hossz: 29:44
  • Vendég: Acsády Judit, Antoni Rita, Vicsek Ferenc

Tágabb helyzetképpel nyit a műsor – különös tekintettel a hazai helyzetre. Acsády Judit az MTA Szociológiai Intézetének főmunkatársa a nők szerepének változásában, mind előbbre kerülésében látja a nőellenes beszéd rasszizmusba is átcsapó gyakori és aktuális fel-felbukkanását.(Említi Madách Imre akadémiai dolgozatát és Vörösmarty Mihály negatív, megkülönböztető megnyilvánulását – nagy költők elmaradott nézetei) Antoni Rita a Nőkért szervezet vezetője az Isztambuli egyezmény jelentőségét hazai viszonyok közötti elemzi, sőt a szexizmus jelenségét is megmagyarázza. Vicsek Ferenc informatív és sokszínű műsora még a nőellenes mozgalmakat is említi és jellemzi.

Letöltés
  • Cím: 18. Gyűlöletbeszéd a közbeszédben
  • Hossz: 29:32
  • Vendég: Garai László, Márky-Zay Péter, Kapperner Zoltán, Görög Mása

– a szakértő Garai László szociálpszichológus külföldi és hazai  megnyilvánulásokról beszél. (Plakátkampány és rongálás, ellenfél és ellenség dichotómiája) A tanulságok egyszerre általánosak és közösségfüggőek. Eltűntetésük illetve visszaszorításuk lehetőségei vagy pl. a spirál elvágása – a lehetséges megoldások. Megszólal és saját politikai ars poeticáját mondja el a hazai politika új csillaga Márky-Zay Péter. Elveinek összefoglalása meggyőző. Kapperner Zoltán filozófus a józan emberi beszéd és kapcsolatok végső győzelmét reméli – a jelenlegi markáns példák ellenére – Görög Mása szerkesztő műsorában.

Letöltés
  • Cím: 17. A gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában
  • Hossz: 29:53
  • Vendég: Galgóczi Eszter, Tóth Mónika

A sorozat mai adásának témája a gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában és a tudomány megközelítése szerepének, használatának történelmi vagy éppen  aktuális, magyarországi okairól (Pl. plakátkampány). A vendég, Galgóczi Eszter a szakdolgozatát e témáról írta, ebben még egyetemi kísérleteiről is beszámol. A magyar politikatörténet utolsó 30 évéből sokszínű hangdokumentum összeállítást hallunk a műsor elején, majd – egyebek között – az ellenségkép és a “mi” dichotómiájának összetevőit és az eszközeit veszi sorba a vendég – Tóth Mónika szerkesztő tartalmas félórájában.

Letöltés

Comments are closed.