vasárnap, október 21, 2018
Civil Hírügynökség

Rekord mennyiségű adomány a Bátor Tábor javára

batorTabor-180105

A 33. Telekom Vivicittá Félmaratonon induló élménykülönítményes sportolók eddig több, mint 6,5 millió forintot gyűjtöttek össze a Bátor Tábor javára. Az összeg az alapítvány számára rekord a Vivicitták történetében, ahol hetedik alkalommal vesznek részt, 60 futójuk indul különböző távokon, és a híres szurkolótáboruk sem marad otthon.

A több, mint ezer támogató adományaiból a tábor szervezői közel 600 súlyosan beteg gyermek biztonságos táboroztatásához szükséges egészségügyi hátteret tudják fedezni. A jótékony csapat legfiatalabb tagja mindössze 10 éves. Anyukája elmondása szerint az egyik beteg osztálytársával való együttérzés késztette arra, hogy jótékonyan fussa le a Minicittá 2,4 kilométeres távját. Ismerősei segítségével 210 ezer forintot gyűjtött a Bátor Tábor-os gyerekeknek.

Az Élménykülönítmény futói már nyolc éve járulnak hozzá sikeresen az alapítvány működéséhez. A Budapest Sportiroda által nemrég közzétett adatok szerint 2008 óta a különböző futóversenyeken jótékony célra összegyűlt adományok több mint felét, közel 125 millió forintot a Bátor Tábor jótékony sportolói szedték össze.

 

Forrás: Bátor Tábor Alapítvány

Friss műsorok

Comments are closed.