csütörtök, július 19, 2018
Civil Hírügynökség

Rászorulókon segítenek a vásárhelyi állatvédők

kutyaol-170313

Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete elnöke elmondta, annak ellenére, hogy állatvédelmi szervezetként működnek, megalakulásuk óta nagy hangsúlyt fektetnek a szociális segítségnyújtásra és a karitatív tevékenységre.

Külön szakmai programjaik vannak ezen a területen, például az Összefogás 2017 – Nehéz helyzetben az állatokért, a Szociális Program – 2017 vagy a Póráz két végén – 2017. Hozzátette, ezekben a programokban rászoruló, nehéz helyzetbe került embereken, családokon segítenek tápadományokkal, vagy jogi- és állattartási tanácsokat nyújtanak térítésmentesen.

Az elnök kifejtette, a Mátrix Közhasznú Alapítvány segítségével és támogatásával még mélyebben beleláthatnak a nehéz helyzetben élő családok mindennapjaiba, így még hatékonyabban tud segíteni az egyesület. Kiemelte, a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a karitatív szervezetekkel, egyesületekkel és alapítványokkal, valamint az egyházakkal és önkormányzatokkal is felvegyék a kapcsolatot.

Ennek legfőbb célja, hogy egy országos segítségnyújtó hálózatot alakítsanak ki, amelyben például mélyszegénységben élő állattartó családokat támogathatnak tárgyi adományokkal. Balogh Ernő szerint nem szabad megfeledkezni az ivartalanítás fontosságáról sem, erről szintén tájékoztatnák az érintett állattartókat.

 

Forrás: delmagyar.hu

Friss műsorok

  • Cím: 20. A felkorbácsolt gyűlöletbeszéd – új politikai korszak?
  • Hossz: 29:42
  • Vendég: Setét Jenő, Polyák Gábor, Juhász Attila, Lendvai Ildikó, Hargitai Miklós

A sorozat utolsó darabja, a 20. adás vázlatosan összefoglalja a gyűlöletbeszéd elterjedtségét, fokozatait, megjelenési formáit a társadalmi párbeszédekben és a médiában – súllyal a magyarországi viszonyok között. Szó esik a gyűlöletbeszéd történelmi gyökereiről-előzményeiről és aktuális hazai, valamint határon túli érvényesüléséről és politikai eszközként történő felhasználásáról. (Minden megszólaló elemzi a legutóbbi magyar választásokban a gyűlöletbeszéd szerepét) A tartalmas és sokszínű záró adás megszólalói: Setét Jenő polgári aktivista, Polyák Gábor és Juhász Attila elemzők, Lendvai Ildikó politikus, Hargitai Miklós újságíró.

Letöltés
  • Cím: 19. A gyűlöletbeszéd és a nők elleni erőszak – összefüggések és okok
  • Hossz: 29:44
  • Vendég: Acsády Judit, Antoni Rita, Vicsek Ferenc

Tágabb helyzetképpel nyit a műsor – különös tekintettel a hazai helyzetre. Acsády Judit az MTA Szociológiai Intézetének főmunkatársa a nők szerepének változásában, mind előbbre kerülésében látja a nőellenes beszéd rasszizmusba is átcsapó gyakori és aktuális fel-felbukkanását.(Említi Madách Imre akadémiai dolgozatát és Vörösmarty Mihály negatív, megkülönböztető megnyilvánulását – nagy költők elmaradott nézetei) Antoni Rita a Nőkért szervezet vezetője az Isztambuli egyezmény jelentőségét hazai viszonyok közötti elemzi, sőt a szexizmus jelenségét is megmagyarázza. Vicsek Ferenc informatív és sokszínű műsora még a nőellenes mozgalmakat is említi és jellemzi.

Letöltés
  • Cím: 18. Gyűlöletbeszéd a közbeszédben
  • Hossz: 29:32
  • Vendég: Garai László, Márky-Zay Péter, Kapperner Zoltán, Görög Mása

– a szakértő Garai László szociálpszichológus külföldi és hazai  megnyilvánulásokról beszél. (Plakátkampány és rongálás, ellenfél és ellenség dichotómiája) A tanulságok egyszerre általánosak és közösségfüggőek. Eltűntetésük illetve visszaszorításuk lehetőségei vagy pl. a spirál elvágása – a lehetséges megoldások. Megszólal és saját politikai ars poeticáját mondja el a hazai politika új csillaga Márky-Zay Péter. Elveinek összefoglalása meggyőző. Kapperner Zoltán filozófus a józan emberi beszéd és kapcsolatok végső győzelmét reméli – a jelenlegi markáns példák ellenére – Görög Mása szerkesztő műsorában.

Letöltés
  • Cím: 17. A gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában
  • Hossz: 29:53
  • Vendég: Galgóczi Eszter, Tóth Mónika

A sorozat mai adásának témája a gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában és a tudomány megközelítése szerepének, használatának történelmi vagy éppen  aktuális, magyarországi okairól (Pl. plakátkampány). A vendég, Galgóczi Eszter a szakdolgozatát e témáról írta, ebben még egyetemi kísérleteiről is beszámol. A magyar politikatörténet utolsó 30 évéből sokszínű hangdokumentum összeállítást hallunk a műsor elején, majd – egyebek között – az ellenségkép és a “mi” dichotómiájának összetevőit és az eszközeit veszi sorba a vendég – Tóth Mónika szerkesztő tartalmas félórájában.

Letöltés

Comments are closed.