hétfő, július 22, 2019
Civil Hírügynökség

Rádióműsorok

fogyi_4
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Békéltetésről általában
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője

1/3. A békéltető eljárást a fogyasztó kezdeményezheti, aki a terméket megvásárolta, vagy igénybe vette a szolgáltatást. A természetes személyen kívül a társasház, lakásszövetkezet, egyházi jogi személy, civil szervezet vagy mikro-, kis- és középvállalkozás is fogyasztónak minősül a gazdasági tevékenységi körén kívüli jogvitában. A feleket az eljárásban meghatalmazott képviselheti. Gyakran kerül a Pest Megyei Békéltető Testület elé háztartási géppel, mosógéppel, televízió készülékkel, telefonnal, lábbelivel és építőipari valamint szakipari munkákkal kapcsolatos kérelem. Érkeznek közüzemi számlázással, parkolással, üdülési joggal, utazási szerződéssel és árubemutatóval összefüggő termékértékesítésre vonatkozó panaszok is. A békéltető testületi eljárás megindításának feltétele, hogy a fogyasztó először közvetlenül a panasszal érintett vállalkozással kísérelje meg a vitás ügy rendezését. A kérelmező ennek eredménytelensége esetén fordulhat a békéltető testülethez.

Ha probléma van a vásárolt termékkel vagy az igénybe vett szolgáltatással, először mindig a kereskedőhöz vagy a szolgáltatóhoz kell fordulni.

Kérjük adja meg a következő adatokat a letöltéshez!

Felhasználási és adatvédelmi nyilatkozat

A letöltéssel elfogadja az alábbi feltételeket:

1. Felhasználás

1.1 Saját készítésű rádióműsor

Amennyiben nem jelezzük másként, az oldalunkon levő minden hanganyag saját gyártmányú rádióműsornak tekintendő. Felhasználás a Creative Commons – “Nevezd meg! – Ne változtasd!” licence szerint. Megnevezés formája: “Civil Hírügynökség” vagy “civilhirugynokseg.hu”.

A változatlan felhasználáshoz tehát nem szükséges előzetes engedély, mindössze ki kell töltenie a letöltési űrlapot.

Figyelem

Amennyiben szerkeszteni kívánja az adott anyagot, úgy a fenti engedély nem érvényes, a módosított felhasználás minden esetben előzetes írásbeli jóváhagyáshoz kötött!

1.2 Saját hír

Saját hírnek számít minden közlemény, amely nálunk jelenik meg először, azaz nem tartalmaz forrásmegjelölést. Részleteiben vagy egészben a forrás megnevezésével használható fel. Megnevezés formája: “Civil Hírügynökség” vagy “civilhirugynokseg.hu”.

2. Adatvédelem

A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek az ön beleegyezése nélkül nem adjuk ki. A megadott információk statisztikai jelleggel bírnak számunkra.