csütörtök, augusztus 22, 2019
Civil Hírügynökség

Páratlan újítás a pénzügyi ismeretterjesztésben

penziranytu-190520

A Pénziránytű Alapítvány oktatási tartalomfejlesztési és digitális stratégiájával összhangban elkészítette az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyvének teljes digitalizálását, amely újabb mérföldkő az iskolai keretek között történő pénzügyi ismeretterjesztésben.

A középiskolás diákok a hétköznapokban szükséges alapvető pénzügyi-gazdasági ismereteket már e-learning tananyag formájában is elsajátíthatják. Az Alapítvány e-learning rendszere minden pedagógus és diák számára ingyenesen elérhető.

A Pénziránytű Alapítvány innovatív tankönyvfejlesztési tevékenységének köszönhetően már több mint 200 ezer diák tanulhat az Alapítvány pénzügyi-gazdasági tankönyveiből. Az „Iránytű a pénzügyekhez” című középiskolai tankönyv volt az első az Alapítvány innovatív pénzügyi-gazdasági tankönyveinek sorában, amelyet előszeretettel használnak többek között a szakgimnáziumok 10. évfolyamán kötelező Pénzügyi és vállalkozási ismeretek című tantárgy tanítása során. A digitalizáció kihívásainak is megfelelve most egy újabb lehetőséggel támogatja az Alapítvány a mindennapi pénzügyi ismeretek középiskolai tanítását.

A 21. század lehetőségeit kihasználva, és a korosztály igényeit figyelembe véve első lépésként a 2018/19-es tanév szeptemberétől már elérhetővé vált a kiadvány 18, a Pénzügyi és vállalkozási ismeretek tantárgy kerettantervét lefedő fejezetének digitalizált változata, azonban a mai naptól már a tankönyv összes fejezete adaptálásra került az online keretrendszerbe. Az elkészült e-learning platform hozzájárul az élményalapú tanuláshoz, hiszen a már eddig is gyakorlatorientált tananyagot még inkább élvezhetővé, változatossá, és a diákok számára még vonzóbbá teszi.

A felhasználók számos interaktív lehetőséggel találkozhatnak: ilyenek a feladatok mellett az önellenőrző tesztek, vagy a tanulást segítő látványos problémafelvetések, valamint az egyes tananyagrészeket értelmező animációk is. Az e-learninges megoldás a tanórai munkát és az önálló ismeretszerzést egyaránt támogatja. A pedagógusok számára lehetővé teszi a tanulócsoportok munkájának, haladásának feltérképezését, tudásának ellenőrzését, mérését. Kiválóan alkalmas az önálló ismeretszerzés támogatására is, a diákoknak a közoktatás keretein kívül is lehetőségük van a tananyag elérésére.

Az ingyenes e-learning rendszerbe a következő linkeken várják a pedagógusok és diákok regisztrációját:

Tanári regisztráció: https://elearning.penziranytu.hu/reg/tanar
Diák regisztráció: https://elearning.penziranytu.hu/reg

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.