csütörtök, február 21, 2019
Civil Hírügynökség

Papír szívószálakra vált a McDonald’s

szivoszalMcDonalds-180625

A fogyasztói nyomás hatására a McDonald’s szeptembertől lecseréli a műanyag szívószálait papírból gyártottakra az Egyesült Királyságban és Írországban.

A jelenlegi döntés mintegy 1360 éttermet érint, ami azért is jelentős, mert csak az Egyesült Királyságban napi 1.8 millió szívószálat használnak el a vállalatlánc éttermeiben. A műanyag szívószálak kivonása a tervek szerint jövő évben fejeződik be teljesen. Továbbá öt éven belül pedig szeretne műanyagmentessé válni a gyorsétterem lánc.

A McDonald’s angliai vezérigazgatója Paul Pomroy szerint a kormány ambiciózus tervei és az erős fogyasztói nyomás segít felgyorsítani a műanyagról való átállást és büszke vagyok rá, hogy ebből mi is kivehetjük a részünket.

Habár a döntés egyelőre csak a szívószálakat érinti, így is előrelépésnek számít, hiszen csak az Egyesült Királyságban évente 8 és fél milliárd műanyag szívószál válik szemétté. A nem megfelelően kezelt hulladék pedig a természetbe kerülve komoly veszélyt jelent az élővilágra. Az étteremlánc szerint az új papír szívószálak hitelesített fenntartható forrásból származnak majd. A McDonald’s döntése példamutató lehet más nagyvállalatok számára is.(Habár itthon még nem kerül bevezetésre az újítás, de ne feledjétek, a szívószálat könnyen vissza lehet utasítani, így ezzel ti is hozzájárulhattok a kevesebb hulladéktermeléshez – szerk.)
A műanyag szívószálak mellett az Egyesült Királyság az olyan egyszer használatos műanyagok betiltását is tervezik, mint amilyenek a fültisztító pálcikák és italkeverők.

A papír szívószálakra térhódítása egyelőre csak az Egyesült Királyságot és Írországot érinti. Hamarosan a gyorsétterem lánc az Egyesült Államok, Franciaország és Norvégia egyes éttermeiben is megpróbálkoznak a váltással. A gördülékeny átálláshoz a csomagolóipar is alkalmazkodik, hiszen papír szívószál gyártósorok is létesülnek hamarosan.

A fogyasztói nyomás mindig elérheti a célját, csak igazán akarni kell és megfelelően, diplomatikusan kell fellépni az illetékeseknél. Partnerként és nem ellenségnél, segítve az ő munkájukat is.

 

Forrás: hulladekvadasz.hu

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.