kedd, augusztus 22, 2017
Civil Hírügynökség

Pályázati felhívás 30 év alatti újságíróknak

drSzegoTamas-160818

Idén is lehet jelentkezni Dr. Szegő Tamás jogász és újságíró tiszteletére alapított, fiatal újságírókat támogató pályázatra, a Dr. Szegő Tamás-díj Alapítványnál.

Az 1996-ban alapított, 2015-ben Radnóti Miklós-díjjal kitüntetett Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány pályázati felhívása

“Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.” Deák Ferenc

1. A pályázat célja
A Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány évente ösztöndíjban részesít egy 30 év alatti (30. életévét 2017. december 31-ig betöltő) újságírót, aki – az írott vagy az elektronikus média bármely területén – publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.

2. A pályázók köre
A díjra megjelent művekkel és indoklással
• pályázhat egyénileg minden újságíró saját munkájával (szöveg, fotó, mozgókép, hang),
• jelölhet a pályázó szerkesztője, főszerkesztője,
• javaslatot tehet egy-egy szerkesztőség, osztály, közösség, MÚOSZ-szakosztály.

3. A pályázat módja
Pályázni a 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között a nyomtatott vagy elektronikus sajtóban megjelent cikkekkel, fotóriportokkal, rádióban vagy televízióban sugárzott műsorokkal lehet. Egy pályázó legfeljebb három önálló művel jelentkezhet. A pályázatokat – szakmai életrajzzal és személyi adatokkal (születési év, hó, nap, lakcím, értesítési cím, e-mail cím, telefonszám) 2017. szeptember 8-ig kell a szegodij@gmail.com címre benyújtani.

A pályázatok mellékleteit elektronikus formában kéri az alapítvány kuratóriuma. Bármilyen publikáció esetén – különös tekintettel rádió- és tévéműsorokra – elegendő a tárhely, az archívum, a honlap linkjének megnevezése. (Amennyiben a pályázat e-mailen nem továbbítható, a pályázó juttassa el a szakmai életrajzot, a cikkek fénymásolatát nyolc-nyolc példányban, a DVD-t, CD-t stb. ugyancsak nyolc, a fotókat három példányban a MÚOSZ titkárságára (MÚOSZ – Dr. Szegő Tamás-díj, 1064 Budapest, Vörösmarty utca 47/a.).

4. A pályázat eredményhirdetése
A díj és a vele járó ösztöndíj odaítéléséről az alapítvány kuratóriuma dönt. A kuratórium esetenként különdíjakat is megítélhet. A díj átadására 2017. október 6-án pénteken délelőtt, Budapesten nyilvánosság előtt kerül sor. A díjazott az alapítvány 100 000 Ft összegű ösztöndíját nyeri el.

(Egyéb információk: szegodij@gmail.com)

Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány kuratóriuma

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.