szerda, november 22, 2017
Civil Hírügynökség

Pályázat nagyot álmodó civil szervezetek számára

palyazat-160609

Kapcsoljon magasabb sebességbe és nyisson új dimenziókat a Butlers és a PHI Alapítvány inkubációs pályázatával.

A PHI Alapítvány pályázatot hirdet olyan civil szervezetek részére, amelyek inkubációt igényelnek potenciáljuk kiaknázásához. Alapítványunk három területen tud hathatós és ingyenes segítséget nyújtani: adománygyűjtés, minőségi célcsoport felé eredményes kommunikáció és szakmai segítségnyújtás (pl. projekt/gazdasági menedzsment, stratégiaalkotás területén).

Az együttműködés egy konkrét közös projekt véghezvitelében valósul meg, amely keretében a civil szervezet tevékenységébe jól illő, de önálló egységként kezelhető kezdeményezés kerül támogatásra. Elvárás, hogy e projekt sikere magát a civil szervezetet is helyzetbe hozhassa: a sikeres projekt lezárását követően magasabb szinten tudja küldetését folytatni. Ez többek között megvalósulhat a projekten keresztül elért ismertség további kiaknázásával, az együttműködés során elsajátított szakmai tudás további önálló felhasználása által, vagy valamilyen beszerzett eszköz későbbi hasznosításával.

A pályázó szervezetnek és célul kitűzött projektjének meg kell felelnie az alábbi kritériumoknak:

I. a támogatott szervezet:
• non-profit, politikamentes, értékteremtő / értékőrző
• elkötelezett, tenni akaró emberek közössége
• megbízható, becsületes, tisztességes, tiszta hátterű
• van jövőképe, van jövője, melynek eléréséhez a támogatott projekt szignifikánsan hozzásegíti
• vállalja, hogy az együttműködés keretében kapott adományokkal 100%-ban és részletesen elszámol

II. a támogatott projekt:
• fenntartható, hosszútávú, vagy szignifikáns eredményt hoz
• társadalmi érzékenységgel találkozik: emberek széles körét megmozgatja, érdeklődést vált ki
• jól meghatározható, körülírható, önálló feladat, konkrét céllal, eredménnyel
• 3 hónapos kifutással reálisan el tudja érni a célját
• a Föld élővilágát (ember/állat/növény) fenntarthatóan előmozdító aktív tevékenység
• ökológiailag egészséges, környezettudatos megoldásokkal dolgozik
• fair trade – az abban érintett szereplők mind méltó elbánást és juttatást kapnak

A pályázat során maximálisan hét szervezet kerül kiválasztásra. A kiválasztottak lehetőséget kapnak többek között a Butlers lakásfelszerelési üzlethálózat induló CSR tevékenységében, azaz fókuszált adománygyűjtési programban való részvételre.

Jelentkezés a PHI Alapítvány honlapján: http://projekt.phialapitvany.hu/
Határidő: 2017. november 21.

 

Forrás: nonprofit.hu

Friss műsorok

Comments are closed.