hétfő, október 23, 2017
Civil Hírügynökség

Pályázat az Év Széchenyi Vállalkozása Díjra

grofSzechenyi-170927

Az Év Széchenyi Vállalkozása Díj kitüntetésre Gróf Széchenyi István születésének 226. évfordulójának napjától lehet pályázni. Pályázatot nyújthat be minden olyan vállalkozás, gazdasági szervezet, amely magyarországi bejegyzett székhellyel rendelkezik, és elsősorban Magyarországon fejti ki gazdasági, üzleti tevékenységét. A pályázat nyilvános.

A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek három területét – a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget külön is értékeli a Gróf Széchenyi Család Alapítvány által felkért öttagú zsűri és az egyes területek legjobbjai díjban részesülnek. Az Év Széchenyi Vállalkozása Fődíjat két kategóriában az a vállalkozás kaphatja, aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtotta.

Az idén két új kategóriával bővíti a díjak sorát az Alapítvány. Az egyik a csökkentett munkaképességű munkaerőért díj. A másik díj a vezetői, döntéshozói szerepkörben dolgozó női munkatársnak járó díj. Erre a díjra a pályázó cégektől várja a zsűri a női munkatársra a javaslatokat.

A hagyományt folytatva kiosztásra kerül a Széchenyi Család különdíja, valamint a Széchenyi-Brige különdíj is, mely a startup cégeket jutalmazza.

A díjak átadására ünnepélyes keretek között 2017. november végén kerül sor.

Bővebben: http://www.szechenyicsalad.hu/

 

Forrás: Gróf Széchenyi Család Alapítvány

Friss műsorok

Comments are closed.