csütörtök, február 21, 2019
Civil Hírügynökség

Összefogás a családok éve sikeréhez

csaladokeve-180130

A családszervezetek összefogása nagyban hozzájárul a családok éve sikeréhez – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón, a családszervezetek képviselőivel folytatott zártkörű megbeszélés után.

Novák Katalin azt mondta, szeretnék minél több tartalommal megtölteni a tematikus évet, ezért a kormány igyekszik anyagilag és erkölcsileg is felkarolni a családszervezetek minél több kezdeményezését. A családok évének célja, hogy az ország minden szegletében, sőt az egész Kárpát-medencében megtapasztalhassák az emberek, Magyarország egy családbarát ország felé vezető úton halad – hangoztatta az államtitkár.

Úgy fogalmazott, a családszervezetekben minden év a családokról szól, és a kormány is arra törekszik, hogy intézkedéseivel minél jobb helyzetbe hozza a családokat, és megerősítse őket abban, hogy családban élni jó. Kiemelte, milyen rendkívül erős az családszervezeti háló és civil világ, amely hosszú évtizedek óta dolgozik a családokért.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója elmondta, a megbeszélésnek majdnem húsz családszervezet gyűlt össze, megvitatni a programokat, kezdeményezéseket, amiket a családok évében szeretnének megvalósítani. Azt szeretnék, ha minél többen megtapasztalnák, hogy családban élni jó, és így minél többen mernének gyereket vállalni – tette hozzá. Közölte, a szervezet jégmajálist tart Dunakeszin, emellett programsorozattal készülnek a házasság hetére, tartanak majd nőnapi konferenciát a Parlamentben, valamint anyák és apák napján is lesz rendezvényük.

Kutasi Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese elmondta, a családok évében szeretnék bővíteni a nagycsaládos kártyával igénybe vehető kedvezmények listáját, tartanak gyermekjogi konferenciák, és workshopokat, amelyeken életviteli tanácsokkal látják el a nagycsaládosokat, valamint idén is kiosztják a családbarát önkormányzat díjukat.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke kiemelte, hogy nagyon jó az együttműködés a családszervezetek között, adminisztratív kérdésekben is sokszor egyeztetnek, és közös programokat is rendszeresen megvalósítanak. Idén három kiemelt programmal készülnek: március 11-én szeretnék felállítani az egyszerre felemelt gyerekek világrekordját, Babára várva címmel meddőségi roadshow szerveznek, valamint kibővített formában. több helyszínen folytatják a Család és karrier előadássorozatukat.

Az egyeztetésen mások mellett részt vett a Férfiak Klubja, a Szülők Háza Alapítvány, a Magyar Női Unió, a Ringató, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, az Anyák az Anyákért Alapítvány, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és az Egyedülálló Szülők Klubja.

 

Forrás: kormany.hu

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.