péntek, december 14, 2018
Civil Hírügynökség

Nem csak a nagy országok lehetnek sikeresek

notebook-171018

Magyarország egyre jobban teljesít a digitális versenyben – de vannak olyan területek, ahol nélkülözhetetlen a további javulás.

A digitális átalakulás területén az állam feladata, hogy kezdeményező legyen a fejlesztési programok kidolgozásában és végrehajtásában, gondoskodjon a digitális közszolgálat feladatainak ellátásáról, az adatbiztonságról, és hogy minden eszközzel támogassa a digitálisan megosztottság kialakulásának elkerülését – nyilatkozta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztosa a 8. Infotér Konferencián, Balatonfüreden.

A 21. században a digitalizáció a sikeresség és gyarapodás egyik legfontosabb eszköze. Azok az országok, amelyek sikeresek lesznek ezen a téren, hosszú távra sikeresek maradhatnak, amelyek azonban kimaradnak, lemaradnak – mondta nyitóbeszédében a Digitális Jólét Program megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos, aki hozzátette, az elindult program nem csak jelentős mértékben hozzájárul majd hazánk digitális gazdaságának fejlesztéséhez, de a lehetőségek és esélyek megteremtésével már eddig 70 milliárd forintnyi anyagi hozzájárulást jelentett az ország digitális fejlesztéseihez.

Hazánk elmúlt időszakban elért eredményeit ismertetve a rendezvény házigazdája, Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke elmondta, Magyarország ma az első helyen van a közösségi hálózatok használatában, tizedik a 30 megabit/szekundumos szupergyors sávszélesség biztosításában, és tizenkettedik az internet használatban. A digitális közszolgáltatások terén 27. helyezettek vagyunk – ami megfogalmazza fejlesztendő területek egy részét is. Ezzel összhangban a digitális ökoszisztéma szereplőinek bevonásával elkészült, idén nyáron elfogadott DJP 2.0-ban nem csak 1 500 internetes végpont kerül majd átadásra (az azokhoz tartozó megfelelő okos és digitális eszközökkel), de a teljes közigazgatás digitális átalakítását szolgáló átfogó fejlesztési programokhoz illeszkedve egy olyan digitális közigazgatási képzési- és továbbképzési program is elindítására kerül, amelynek eredményeképpen képzett és felkészült mentorok segítik majd a végpontok helyszínén a felhasználókat.

A digitalizáció az egyik legfontosabb közügyünk. És a digitalizáció nem lehet sikeres az állam aktív, kezdeményező szerepe nélkül – hangoztatta a miniszterelnöki biztos, aki hozzátette: a program másik fontos célkitűzése, hogy esélyt teremtsen minden magyar állampolgár és vállalkozás számára arra, hogy előre léphessen digitális felkészültségében.

Annak érdekében, hogy a digitális átalakulással tovább javulhasson a magyar gazdaság versenyképessége, hamarosan elkészülnek majd a különböző ágazati digitális átalakulási stratégiái is. Ezek közül Deutsch Tamás kiemelte a hazai agrárágazatot érintő Digitális Agrár Stratégiát, amely a magyar agrárium digitális fejlesztését célozza, valamint a Digitális Sport Stratégiát, amely a magyar sport nemzetközi eredményességének megőrzése, a kiválasztás és az utánpótlás-nevelés színvonalának javítása, illetve az iskolai és szabadidős sporttevékenységek támogatása, valamint a sportiparág gazdasági teljesítményének gyarapítása érdekében készül majd el.

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.