hétfő, december 17, 2018
Civil Hírügynökség
energiaatlasz-181129

Országos fórum keretében a Magyar Természetvédők Szövetsége megjelentette a magyar Energia Atlaszt. A kötet látványos infografikákkal mutatja be és elemzi, hogyan halad az energiaátmenet Magyarországon és az EU-ban. Az Energia Atlasz kiadásával a Magyar Természetvédők Szövetségének és partnereinek célja a nyitott és tényalapú párbeszéd elősegítése a hazai energiaátmenetről és módjáról, magyar döntéshozókkal és érintett szereplőkkel.

“A hazai energiaátmenet eddig alig haladt: a mai fosszilis és atom alapú energiarendszerünk elavult, 380-800 ezer háztartás energiaszegénységben él. Azonban a napenergia beizzíthatja az energiaátmenetet. Ehhez a kormányzat által 2020-ra reálisnak tartott 2GW napenergia kapacitás további bővítése és a METÁR újranyitása, a megújulók következetes támogatása szükséges. 2020-ig Magyarországnak is felül kell vizsgálnia, át kell alakítania energiapolitikáját az EU Tiszta Energia Csomagja átültetéséhez. A közösségi energia szintén kiveheti a részét a napenergia itthoni térnyeréséből és új lendületet adhat a hazai energiaátmenetnek, főleg önkormányzati és más lakossági, közösségi naperőművek formájában. Ehhez fontos lépés, hogy a Csomag előírásai alapján a termelő-fogyasztók, energiaközösségek itthon is megkapják az őket megillető jogokat, lehetőségeket és hozzáférést a hálózathoz, piachoz. Az MTVSZ Közösségi Energia programjában segítjük ezeket a közösségeket” – mondta Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlat és energia csoportvezetője.

Az Energia Atlasz letölthető innen: https://mtvsz.hu/energiaatlasz

Az energiaátmenet (vagy energiafordulat) lényege, hogy az alapvetően fosszilis tüzelőanyagok szennyező égetésén alapuló és emiatt jelentősen központosított, geopolitika- és importfüggő energiamixet fokozatosan átalakítsuk energiatakarékossá, hatékonnyá és megújuló energia alapúvá; az energiarendszer így hálózatosabbá, decentralizáltabbá és biztonságosabbá válik.

Energia Atlasz online változata itt elérhető! – https://mtvsz.hu/dynamic/energiaatlasz.pdf
A kiadvány megjelenését a Heinrich-Böll-Stiftung támogatta.

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.