szerda, június 19, 2019
Civil Hírügynökség
OUR PLANET

Egy történet állandóan változó bolygónkról, az ember és a természet kapcsolatáról és arról, hogy hogyan óvhatjuk meg: a Silverback Films által készített, várva várt nyolcrészes dokumentfilm-sorozat, A Mi Bolygónk Sir David Attenborough narrációjával április 5-étől látható a Netflixen.

A WWF-fel együttműködésben készült, mérföldkőnek számító sorozattól – valamint az azonos című, káprázatos fotókat tartalmazó, ma megjelent kötettől – a világ legnagyobb természetvédelmi civil szervezete azt reméli, hozzájárul ahhoz, hogy az emberek észrevegyék maguk körül a természet értékeit, és aktívan tegyenek megőrzésük érdekében.

A Mi Bolygónk április 5-én megérkezett a Netflixre, hogy mindenki otthonába elhozza a világ természeti csodáit. Az egyes részek olyan varázslatos tájakra kalauzolják el a nézőt, mint a sekély és nyílt tengerek, zord hegyvidékek, hideg sarkvidékek, sűrű erdők és buja dzsungelek, forró sivatagok, füves puszták és vizesélőhelyek – érdekesség, hogy az utóbbi kettőhöz Magyarországon is vettek fel jeleneteket. A gyönyörű élőhelyek bemutatása mellett a sorozat azt az üzenetet hordozza, hogy ezek a kincsek eddig sosem látott veszélyben vannak, pedig az emberiség létének alapját képezik.

A WWF számára készített egyik friss kutatás alátámasztotta, hogy sokan nem vagyunk tisztában azzal, milyen értékek vesznek minket körül, ahogy azzal sem, hogy ezeken az értékeken a saját létünk múlik. A világ tíz, biológiailag legsokszínűbb országában készített tanulmányból ugyanis kiderül: az emberek csupán 49%-a számára nyilvánvaló, hogy a biológiai sokféleség folyamatosan csökken, és csak 39%-uk tudja, hogy életük a természettől és annak sokszínűségétől függ – hiszen innen jutunk ételhez, ivóvízhez és tiszta levegőhöz. A riasztó számok mellett azonban bizakodásra okot adó adatok is napvilágot láttak: a válaszadók 70%-a érzi úgy, hogy egyéni felelőssége a természet megóvása, 65%-uk viszont úgy gondolja, kormányuk nem tesz hatékony lépéseket a természetvédelem terén. A megkérdezettek 80%-a fontosnak tartja, hogy a biológiai sokféleséget megőrizzük a következő generációk számára, a legtöbben pedig úgy vélik, ezt a célt leginkább az éghajlatváltozás, az erdőirtás, valamint a folyók és óceánok szennyezése áshatja alá.

A természet és a vadvilág fenyegetettsége sosem volt ilyen mértékű: a WWF legfrissebb Élő Bolygó Jelentése szerint 1970 és 2014 között a gerinces fajok populációi 60 százalékkal csökkentek – ez kevesebb, mint egy emberi élet. Kritikus időszakban érkezett meg tehát A Mi Bolygónk, melynek célja, hogy emberek milliói számára hozza közelebb a természetet és hangsúlyozza megóvásának fontosságát.

Még nem késő, ha azonnal cselekszünk

“Otthonunk, a Föld egészségét mi, emberek veszélyeztetjük leginkább. Ha azonban most cselekszünk, még van időnk arra, hogy szembenézzünk az általunk okozott kihívásokkal. Hiszem, hogy ha az emberek valóban megértik, mi forog kockán, a kormányoktól és a vállalatoktól is elvárják majd, hogy a megoldás érdekében gyakorlati lépéseket tegyenek. Az emberi faj kiváló problémamegoldó, azonban erre a problémára még mindig nem fókuszálunk eléggé. Pedig egy olyan világot is létrehozhatunk, amely hosszú távon ellát minket tiszta vízzel és levegővel, korlátlan energiával és táplálékkal” – mondta a sorozat narrátora, a világ egyik legismertebb természetfilmese és a WWF nagykövete, Sir David Attenborough.

Colin Butfield, a WWF Egyesült Királyság vezérigazgatója és a sorozat természetvédelmi tanácsadója hozzátette: “Mi vagyunk az első generáció, aki tisztában van azzal, hogy mit teszünk a bolygónkkal, és az utolsó, aki tehet érte valamit. Ha világszerte hallatjuk a hangunkat, és kiállunk amellett, hogy a Földet meg kell óvnunk, akkor a vezetőinknek nem lesz más választása, mint meghallani minket. Reméljük, hogy A Mi Bolygónk egy mérföldkőnek számító párbeszédet fog elindítani egyetlen otthonunkról, amelyen valamennyien osztozunk.”

Lélegzetelállító felvételek könyvben is

A sorozat indulásával egy időben A Mi Bolygónk című kötet is megjelent hazánkban a Libri gondozásában, melyhez Sir David Attenborough írt előszót. A könyv lenyűgöző fotókkal, rendkívül olvasmányosan mutatja be közös otthonunk, a Föld élővilágát, miközben azt is elmagyarázza, hogyan óvhatjuk meg környezetünket, és mit kell tennünk azért, hogy ezeket a csodákat a következő generációk is láthassák.
A kötet is egyértelművé teszi: legyen szó a sarkvidék elszigetelt vadonjáról, az óceán rejtélyes mélységéről, a messzeségbe nyúló afrikai füves pusztákról vagy a változatos dél-amerikai őserdőkről, az emberi faj felelősséggel tartozik a természetért. Ez a páratlan album abban segít, hogy felmérjük, mit veszíthetünk, és megértsük: megmenthetjük a bolygót és ezáltal önmagunkat, az emberi fajt is.

A Mi Bolygónk előzetese ide kattintva ( https://www.youtube.com/watch?v=et7a3SHcdX4&amp=&feature=youtu.be ) érhető el, a sorozat egyes jeleneteibe pedig ide kattintva ( https://www.youtube.com/watch?v=E4gipStM9F4&amp=&feature=youtu.be ) lehet betekinteni.További fotókért kérjük, forduljanak a Netflix Media Centerhez: https://media.netflix.com/en/register

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.