kedd, június 19, 2018
Civil Hírügynökség

Már lehet szavazni a Tescokban

Tesco_logo_1-160302

Most mindannyian tehetünk közösségünkért! Szavazási szakaszba érkezett a Tesco helyi közösségeket támogató „Ön választ, mi segítünk” pályázati programja. Az áruházlánc vásárlói május 7. és június 4. között országszerte 58 körzetben, összesen 168 pályázat közül választhatják ki a számukra legszimpatikusabbat.

Körzetenként a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400, a második 200, a harmadik pedig 100 000 forint támogatást kap környezetszépítő, egészséges életmódot támogató vagy épp képesség- és készségfejlesztő programja megvalósításához.

A Tesco idén negyedik alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját, melynek célja a helyi közösségek jótékony célú kezdeményezéseinek támogatása. A programra ezúttal is civil szervezetek és informális csoportok nevezhettek olyan programokkal, amik jobbá teszik azon közösségek életét, ahol a Tesco vásárlói és dolgozói is élnek. Ebben a fordulóban összesen 344 darab pályázat érkezett (27 százalékkal több, mint az előző fordulóban), közülük a Magyar Adományozói Fórum (MAF) választotta ki azokat, melyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. A MAF formai és tartalmi szempontok alapján bírálta a nevezőket, ennek alapján végül 58 körzetben 168 pályázó jutott tovább a szavazási szakaszba. Rájuk 2018. május 7. és június 4. között lehet szavazni országosan a Tesco áruházakban.

A szavazási időszakban a vásárlók minden vásárlást követően egy darab zsetont kapnak a pénztáraknál. Szavazatukat az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtő pontokon, a számukra legkedvesebb kezdeményezéshez bedobott zsetonnal adhatják le. A zsetongyűjtő pontokon az adott körzetben továbbjutó helyi szervezetekről és programjaikról is találnak információt, illetve a program weboldalán (www.tesco.hu/kozosseg) is követhető a szavazásban résztvevő szervezetek listája, valamint a szavazatok állása.

Az áruházlánc a szavazás lezárása után, 2018. június végén hirdet eredményt. Az előző három fordulóhoz képest ezúttal minden továbbjutó pályázat megvalósulásához hozzájárul. Körzetenként a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400, a második 200, a harmadik pedig 100 000 forint támogatást kap programja megvalósításához.

Bővebb információ a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon található.

A korábbi fordulók nyertes civil szervezetei által írt beszámolókat a Tesco blogján olvashatja: http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/blog

 

Hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes!
A Tesco 206 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki friss élelmiszerrel, közel 20 000 munkatársat foglalkoztat Magyarországon, és ezernél is több helyi szállító számára nyújt üzleti lehetőséget. Az értékteremtés megjelenik társadalmi szerepvállalásában is, amiben a helyi közösségek fejlesztésére, támogatására helyezi a hangsúlyt. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként már 139 áruházából adja át napi rendszerességgel az élelmiszerfelesleget. 2014 szeptemberétől 2018. februárig összesen több mint 4,7 milliárd forint értékben, több mint 11 500 tonnányi termékkel támogatta a rászorulókat.

Élelmiszer-mentő programja 2016-ban Felelős együttműködés kategóriában elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség Díjat. 2016-ban hagyományteremtő céllal elindított „Ön választ, mi segítünk” országos pályázata, amely során vásárlói szavazzák meg, hogy közösségükben milyen programokat támogasson a Tesco, az elindítás évében Leginnovatívabb támogatói program kategóriában a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjának fődíjasa lett. Több éve stratégiai partnere a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, így hátrányos helyzetű családokat felkaroló, fiatalokat fejlesztő kezdeményezéseket, adománygyűjtő vagy véradó programokat is támogat.

További információ:
www.tesco.hu
www.tescomagyarorszag.hu

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.