vasárnap, december 16, 2018
Civil Hírügynökség

Már 150 Tesco adományoz jótékony célra élelmiszert

elelmiszermentes-180807

Június elején újabb áruházak csatlakoztak a Tesco többszörösen díjazott élelmiszermentő programjához, így az áruházlánc 205 hazai áruházából már 150 ajánlja fel jótékony célra a mindennapi működése során keletkező élelmiszer-felesleget.

A Tesco 2018 első fél évében összesen több mint 3435 tonna zöldséget, gyümölcsöt, valamint pékárut juttatott el rászorulókhoz a Magyar Élelmiszerbank Egyesület helyi partnerszervezetein keresztül, közel 500 tonnával többet, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Az áruházlánc Magyarországon 2014-ben indította el áruházi élelmiszermentő programját, melynek keretében a résztvevő áruházak munkatársai minden munkanap végén összegyűjtik, és szortírozzák a már nem eladható, de még tökéletesen fogyasztható minőségű pékárut, illetve zöldséget és gyümölcsöt, amit másnap reggel az Élelmiszerbank partnerszervezetein keresztül eljuttatnak a bolt környékén élő rászorulóknak. Az élelmiszermentő program kezdete óta a Tesco összesen több mint 13 848 tonna élelmiszert ajánlott így fel jótékony célra. Ez több mint 34, 5 millió adag ételnek megfelelő mennyiség.

Jelenleg 150 hazai áruházban zajlik az élelmiszer-felesleg napi szintű felajánlása, közel az összes hipermarket, valamint egyre több kisebb áruház és szupermarket is csatlakozott a programhoz. A Tesco elkötelezett az élelmiszer-pazarlás csökkentésében, így azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ra összes közép-európai áruházát felkészíti az élelmiszer-felesleg jótékony célú felajánlására.

Az áruházlánc a napi szintű mentésen kívül számos egyéb módszerrel is harcol az élelmiszer-pazarlás ellen, többek között ezért vezette be tavaly év elején Perfectly Imperfect kínálatát is. A termékcsaláddal a Tesco célja, hogy már a termelőknél segítsen csökkenteni a kidobásra kerülő termények mennyiségét. A kínálatban olyan zöldségek és gyümölcsök szerepelnek, amelyek külseje nem tökéletes, de tápértékük és ízük hibátlan. Az áruházlánc a termékcsalád bevezetése óta több mint 2,2 millió kilogramm Perfectly Imperfect terményt értékesített. Az állandó kínálat (alma, burgonya, sárgarépa) szezonálisan több zöldséggel és gyümölccsel is bővül, így idén nyáron például avokádó és lime is kapható az áruházakban.

A Tesco élelmiszermentő programjában résztvevő áruházak térképét megtekintheti az alábbi linken:
http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/közösségek/élelmiszer-pazarlás-elleni-küzdelem/résztvevő-áruházak

 

Hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes!
A Tesco 205 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki friss élelmiszerrel, közel 20 000 munkatársat foglalkoztat Magyarországon, és ezernél is több helyi szállító számára nyújt üzleti lehetőséget. Az értékteremtés megjelenik társadalmi szerepvállalásában is, amiben a helyi közösségek fejlesztésére, támogatására helyezi a hangsúlyt. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként már 150 áruházából adja át napi rendszerességgel az élelmiszerfelesleget. 2014 szeptemberétől 2018. júliusáig összesen több mint 6,5 milliárd forint értékben, több mint 13.848 tonnányi termékkel támogatta a rászorulókat.

Élelmiszer-mentő programja 2016-ban Felelős együttműködés kategóriában elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség Díjat. 2016-ban hagyományteremtő céllal elindított „Ön választ, mi segítünk” országos pályázata, amely során vásárlói szavazzák meg, hogy közösségükben milyen programokat támogasson a Tesco, az elindítás évében Leginnovatívabb támogatói program kategóriában a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjának fődíjasa lett. Több éve stratégiai partnere a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, így hátrányos helyzetű családokat felkaroló, fiatalokat fejlesztő kezdeményezéseket, adománygyűjtő vagy véradó programokat is támogat.

További információ:
www.tesco.hu
www.tescomagyarorszag.hu

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.