szombat, augusztus 24, 2019
Civil Hírügynökség

Májusban rendezik a Kávéházak éjszakáját

sutemeny-190423

Budapest Főváros Önkormányzata tavaly hirdette meg először a Kávéházak éjszakája elnevezésű sorozatot, hogy felelevenítse és népszerűsítse a mára kissé feledésbe merült, de a 19. században markánsan jelenlévő budapesti kávéházi hagyományokat.

A tavaly mintegy 4000 érdeklődőt vonzó programon idén a zenei, a színházi és az irodalmi események mellett a kávéházak történetéről és magáról a kávéról is sok érdekességet hallhat majd a közönség. Az előadásokon részletek hangzanak el például Gyarmati Fanni naplójából, Mészöly Miklós és Polcz Alaine, valamint Arany János és Petőfi Sándor levelezéséből, de lesz Ady100 est, a Sebő együttes pedig Igaz Hangcímű estjét mutatja be.

A zenei programokon fellép mások mellett Pátkai Rozina, Kökény Attila, Gájer Bálint, az Éles Gábor Trió és Elza Valle is, valamint a Budapest Music Centerrel kötött együttműködés keretében több mint tíz helyszínen dzsesszfellépők is lesznek.
Számos helyszínen baristaoktatók és kávéházi szakemberek vezetik be a kávékultúra rejtelmeibe az érdeklődőket, akik részt vehetnek kávékóstoló programokon is. Több kávéházi és várostörténeti séta is indul, amely különböző útvonalakon és tematika szerint mutatja be a helyszíneket és azok környékét.

A tradicionális Gerbeaud, Centrál, Dunapark és Hadik Kávéház vagy a Cafe Zsivágó mellett kortárs jellegű kávézók is részt vesznek a programban, például a Kelet Kávézó, a La Nube café, a Café Smúz és a Café Frei, valamint idén csatlakozott a programhoz az Opus Jazz Club, a Parisi Café, az Elyseé Bistro & Kávéház, a Tranzit Art Café, a Madal Café és az IF Jazz Café is.

 

Forrás: kamaraonline.hu

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.