péntek, november 24, 2017
Civil Hírügynökség

Lezárul a parányi plasztiktalány

muanyagPalack-170424

A PET Kupa és egy független laboratórium együttműködésében az idén nyáron megmérik Magyarország második legnagyobb folyójának mikroműanyag-tartalmát – jelentették be a tiszta Tiszáért rendezett szakmai kerekasztalon. A Laboratorium.hu tudósításából az is kiderül, hogy Ukrajnából jó hírek érkeznek, és hogy 2017-ben elindítják a szemétevő szeméthajót, azaz a Petényit.

Tavaly a laboratóriumi eredmények már kimutatták, hogy a Tiszán lehaladó irdatlan mennyiségű PET-palack nyomot hagy a természetben is: a vízben megtalálták a műanyaggyártáshoz használt ftalát vegyületet. Az idén a tiszai környezetszennyezés ellen hosszú évek óta küzdő PET Kupa és a negyed évszázados tapasztalattal rendelkező, környezetvédelmi vizsgálatokkal is foglalkozó WESSLING Hungary Kft. független laboratórium elhatározták, hogy korunk egyik legfontosabb kihívására, azaz a már az élelmiszereinkben is megjelenő mikroműanyag-szennyezésre is felhívják a figyelmet.

A mikroműanyag korunk egyik legaggasztóbb környezetvédelmi kihívása

Bordós Gábor, a Wessling Hungary Kft. projektmenedzsere kiemelte, hogy a nagyméretű PET-palackok ugyan nem képesek bekerülni a táplálékláncba, a fizikai-kémiai hatások során aprózódó műanyagok azonban igen. A mikroműanyagok már anyagukban is kémiai veszélyt hordoznak, ám mivel képesek a vizekben jelen lévő szerves szennyezők megkötésére, így azokat koncentráltabb formában juttatják az élőlények szervezetébe. Ezt igazolják az európai édesvizeken végzett kutatások eredményei, illetve a Duna ausztriai szakaszán nemrég mért értékek, amelyek jól mutatják, hogy a szennyezés Magyarországot is érinti.

A független vizsgálólaboratórium 2016 óta támogatja analitikai vizsgálatokkal a PET Kupa sikerességét. Bordós Gábor bejelentette, hogy 2017-ben a PET Kupa során megvizsgálják a Tisza mikroműanyag-tartalmát is. A természetes vizek szennyezettségét felmérő vizsgálat hiánypótló a Kárpát-medencében, hiszen eddig még csak a halastavak kutatása kezdődött meg.

A WESSLING laboratóriumán kívül még számos szervezet, hatóság támogatja a tiszta Tisza ügyét. A Vásárosnaményban Áder János köztársasági elnök védnökségével megrendezett fórumon civil szervezetek, Felső-Tisza-vidéki önkormányzatok, vízügyi igazgatóságok, a PET Kupát támogató vállalatok is megjelentek.

Vízre teszik a szemétevő hajót!

Hankó Gergely, a PET Kupa szervezője elmondta, hogy az elmúlt években sikerült maguk mellé állítani a Földművelésügyi Minisztériumot is, Molnár Attila Dávid pedig az eddigi kupák eredményeit összegezte. A természetfilmes háttérrel rendelkező szervezők megalkották a „The Plastic Cup” című filmet, amely hamarosan nemzetközi szinten is debütál.

A PET Kupa céljai ma is változatlanok: rendszeres hulladékmonitorozást végeznek (már 120 folyamkilométert feltérképeztek), megpróbálnak értéket teremteni a hulladékból, bevonva a hatóságokat, a civil és az üzleti szektort is.

2017-ben vízre bocsájtják a „Petényi” névre keresztelt szemétevő szeméthajót! A katamarán testű, moduláris szerkezetű, PET palackokkal töltött pontonokból összeállított hajó személyzetével képes a műanyaghulladék begyűjtésére, azok bezsákolására és partra rakodására. A hajót kamerákkal és vízminőséget mérő rendszerrel felszerelve 0-24 órás felügyeleti rendszerként is lehetne használni.

Bíztató hírek Ukrajnából

Veres József, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője a szakmai tanácskozáson beszámolt a 2017. évi jeges ár után kialakult hulladékhelyzetről. Az igazgatóság által kezelt szakaszon a folyó kilépett a középvízi mederből, így a hullámterében megint jelentős mennyiségű hulladékot hagyott maga után az áradás levonulása után. A kárelhárítás során mintegy 20.000 m3 hulladék került eltávolításra a területről.

Hangsúlyozta, hogy a vízügyi igazgatóságok nem tudják önállóan megoldani a problémát, nemzetközi együttműködés kialakítása szükséges az úgynevezett felvízi országokkal, hiszen a hulladék döntő hányada innen érkezik. A szakemberek rendszeresen figyelik a hulladékhozamot (flakon/perc egységben). Az így regisztrált adatokat fel tudják használni a határvízi tárgyalások során. Pozitívumként emelte ki, hogy Ukrajnában elindultak a hulladékgazdálkodás fejlesztését célzó programok hulladéklerakók, -válogatók építésére, melyek hosszú távon szemléletformálással kiegészítve a probléma megoldásához vezetnek.

Az idén nyáron tervezett mikroműanyag-vizsgálatok még teljesebbé tehetik a környezetszennyezés mértékéről alkotott képet.

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.