csütörtök, október 19, 2017
Civil Hírügynökség

Lesújtó az emberi jogok helyzete Magyarországon

migrans-170223

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet éves jelentésében a korábbiaknál több szó esik Magyarországról, az európai régió egyik legkiábrándítóbb emberi jogi teljesítményét nyújtja az ország – mondták a szervezet szakértői a jelentés bemutatóján, Budapesten.

Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója kiemelte: a Magyarországról szóló rész legsúlyosabb megállapításai a menekültekkel és a menedékkérőkkel kapcsolatosak. Magyarország évek óta mindent megtesz azért, hogy a háborúk és üldözés elől menekülők semmilyen védelmet ne kapjanak – vélekedett.

A jelentés Magyarországról szóló részében a főbb problémák közé sorolják a terrorveszélyhelyzet intézményével kapcsolatos aggályokat, a kormány fellépését a civil szervezetekkel szemben, a sajtó- és szólásszabadság helyzetét, a romák hátrányos megkülönböztetését, valamint a menekültek és migránsok emberi jogainak megsértését.
A civil szervezeteket több országban – így például Oroszországban, Izraelben és Magyarországon – is támadások érik, ezért az Amnesty International tavasztól globális kampányt indít annak érdekében, hogy megmutassák a civil szervezetek hasznosságát.

A globális jelentésben a korábbi évekhez képest több szó esik Magyarország emberi jogi teljesítményéről. Ugyanis több területen is – például a terrorellenes intézkedések vagy a menekültek és menedékkérők jogainak megsértése kapcsán – hazánk az európai régió egyik legkiábrándítóbb teljesítményét nyújtja.

Jól mutatja a romló hazai viszonyokat, hogy az Amnesty International történetében először egy magyarországi eset, Ahmed H. történetének ismertetésével kezdődik a jelentés. A férfit 2016 novemberében terrorcselekmény vádjában első fokon bűnösnek találta a Szegedi Törvényszék, és 10 év fegyházra ítélték. Az ellene folyó eljárás egyszerre árulkodik a terrorcselekmény tényállásának téves alkalmazásáról és a magyar kormány azon törekvéséről, hogy mindenáron összemossa a menedékkérőket a terroristákkal.

A Magyarországról szóló országjelentés foglalkozik még a magyar kormány terrorizmussal kapcsolatos intézkedéseivel, az Emberi Jogok Európai Bírósága által is jogsértőnek talált tömeges megfigyelésekkel, a civil szervezetek elleni támadásokkal, a Népszabadság bezárásával és a romák elleni diszkrimináció különböző formáival.

A Magyarországról szóló rész legsúlyosabb megállapításai azonban a menekültekkel és menedékkérőkkel kapcsolatban hangzanak el – mondta Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója.
– Tragikus azt látni, hogy Magyarország évek óta szisztematikusan mindent megtesz azért, hogy a háborúk és üldözés elől menekülők semmilyen védelmet ne kapjanak. Az egész rendszer arra lett kitalálva, hogy távol tartsák a védelemre szoruló embereket, eközben pedig elképesztő mennyiségű közpénzből gonosztevőknek és terroristáknak állítsák be őket – fogalmazott.

A jelentés szerint a politikusok mérgező és dehumanizáló „mi vs. ők” retorikája egy még megosztottabb és veszélyesebb világot teremt, ezért Európában, az Egyesült Államokban és a világ más tájain is visszaszorultak az emberi jogok. A kormányok ráadásul kétségbeejtően gyenge válaszokat adnak a tömeges atrocitásokra.

– 2016 volt az az év, amikor a hibáztatás, gyűlölet- és félelemkeltés cinikus alkalmazása annyira elterjedt az egész világon, amelyre a harmincas évek óta nem volt példa. Túlzottan sok politikus reagál valós gazdasági és nemzetbiztonsági kérdésekre mérgező és megosztó identitáspolitikai manipulációval azért, hogy szavazatokat szerezzen – mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára, aki szerint a megosztó félelemkeltés veszélyes erővé formálódott a nemzetközi kapcsolatokban. – Legyen szó Trumpról, Orbánról, Erdoğanról vagy Dutertéről, egyre több politikus áll elő olyan mérgező programmal, amely komplett embercsoportokat dehumanizál és kiált ki bűnbakká – mondta.

– Napjaink démonizáló megnyilatkozásai szégyentelenül hirdetik azokat a veszélyes ideológiákat, amelyek szerint egyes emberek kevesebbet érnek, mint mások, ezzel pedig egész csoportokat fosztanak meg az emberi méltóságuktól – fogalmazott.

Az egész világon aggasztó a helyzet

A jelentés szerint 2016 elsöprő erejű politikai változásai magukkal hozták a gyűlöletkeltő retorikát is, szabadjára engedve az emberi természet sötét oldalát. Az elmérgesedő és mind megosztóbb politika globális trendjét Donald Trump kampánya is jól mutatja, de a világ más országainak vezetői is a félelem, a bűnbakkeresés és megosztottság mentén alapozzák meg jövőbeli hatalmukat.

Ennek a retorikának átütő hatása van a politikai programokra és cselekvési tervekre. 2016-ban a kormányok
• tétlenül szemlélték a háborús bűncselekményeket;
• olyan egyezségeket kötöttek, amelyek aláássák a menedékjogot;
• olyan jogszabályokat fogadtak el, amelyek sértik a véleménynyilvánítás szabadságát;
• szerhasználók meggyilkolására buzdítottak;
• igazolták a kínzás és tömeges megfigyelés létjogosultságát;
• elképesztő módon kiterjesztették a rendőrség jogköreit.

– 2016-ban a politika fősodrába került, hogy embercsoportokat megfosztanak emberi jellegüktől, amely rendkívül káros. Megváltoztak az „elfogadhatóság” határai. A politikusok szégyentelenül és aktívan legitimálják a legkülönbözőbb, az emberek identitását célba vevő gyűlöletbeszédeket: nőgyűlöletet, rasszizmust, illetve a homo- és transzfóbiát – mondta Salil Shetty.

A világ hátat fordít a tömeges atrocitásoknak

Az Amnesty International arra figyelmeztet, hogy 2017-ben a már ismert krízisek elmélyülnek, a globális együttműködést felváltja egy sokkal agresszívebb és támadóbb világrend.

Nincs kézzelfogható politikai szándék arra, hogy a válságokat kezeljék, legyen szó akár Szíriáról, Jemenről, Líbiáról, Afganisztánról, Közép-Amerikáról, a Közép-Afrikai Köztársaságról, Burundiról, Irakról, Dél-Szudánról vagy Szudánról. Az Amnesty International éves jelentése dokumentálja azt is, hogy 2016-ban 23 ország követett el háborús bűncselekményeket. A háborús bűnökkel kapcsolatos nemzetközi közöny általánossá vált, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig megbénult az állandó tagok közötti rivalizálástól.

A Fidesz szerint minden rendben van, elfogult az Amnesty

A migránspárti szervezet támadása borítékolható volt – reagált a Fidesz szerdán az Amnesty International világjelentésére. Hidvéghi Balázsnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának közleménye szerint az Amnesty International egyike azoknak a migránspárti ügynökszervezeteknek, amelyek Soros György pénzéből működnek, és a migránspárti erőket szolgálják, nem először támadva a magyar bevándorláspolitikát.

Az Amnesty International támadása most is borítékolható volt, miután a magyar parlament napirendre vette a jogi határzár további megerősítését – írta. Hozzátette: a migránsok őrizetbe vételéről szóló törvényjavaslatot akkor is támogatni fogják, ha szembe kell nézniük külföldi pénzekkel kitömött nemzetközi szervezetek felerősödő aktivitásával, amelyek a mostanihoz hasonló jelentésekkel akarják befolyásolni a magyar bevándorláspolitikát.

 

Forrás: mno.hu

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.