hétfő, december 10, 2018
Civil Hírügynökség

Legyél válogatós!

Zoldtarsasjatek-180128

“Műanyag és fém a sárga, üveg megy a zöld kukába! Kék színűbe papírt dobok, mert én válogatós vagyok!” A tipikusan mai mondóka a hajdúsági Zöld Kör leleménye. Ingyenes társasjáték Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei oktatási intézményeinek.

Mi a különbség a szemét és a hulladék között? Miért fontos az, hogy anyagfajták szerint (pl. papír, műanyag, fém, üveg, zöld hulladék) külön gyűjtsd a hulladékot és ne a szemetesbe dobáld? Szerinted mi lesz a szemét sorsa, miután a kukásautó elszállítja? És az újrahasznosítható hulladékkal mi lesz?

Ilyen, és ehhez hasonló alapozó kérdésekre kell válaszolniuk alapozásként azoknak a gyerekeknek, akik játszani akarnak egy nemrég megjelent társasjátékkal. Az alapozás után indul maga a tulajdonképpeni játék, amelynek lényege, hogy egy hagyományos dobókockás, lépegetős játék modellre egy környezeti szemléletformáló, a hulladékgazdálkodási rendszert játékos formában ismerteti meg az iskolásokkal.

És mire végigmennek az ötven játékmezőn, megismerhetik és megtanulhatják, hogy ők is sok mindent tehetnek azért, hogy kevesebb hulladék keletkezzen.  Megérthetik, hogy a válogatás a hulladékgazdálkodásban bizony nagyon fontos, és azért nem szidás, hanem dicséret jár, ha valaki ebben válogatós.

Különböző praktikákat is elsajátíthatnak, amelyek segítségével egyszerűen ők maguk is tehetnek azért, hogy kevesebb hulladék keletkezzen a környezetükben. Az egyik játékmezőn húzható kártya például azt magyarázza el, hogy egy kis kreativitással átalakíthatók, új életre kelthetők a már nem használt tárgyak.

Ötletet ad, hogy a tankönyveket lehet színes, régi újságpapírokba, naptárakba csomagolni, hogy a használt papírokat, amelyeknek csak az egyik oldala üres, még fel lehet használni, például rajzolásra. És a kiürült mosogatószeres flakont sem kell azonnal a kukába dobni, hanem egyedi vízipisztolyt lehet belőle készíteni.

A társasjátékot a hajdúböszörményi Zöld Kör állította össze és adta ki, és most a Földművelésügyi Minisztérium pályázati támogatásának eredményeképpen ingyen kaphatják meg Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei oktatási intézmények, amelyek használni szeretnék ezt az újszerű szemléletformáló eszközt.

A feltétel mindössze az, hogy – a játék sikeres használatát elősegítése érdekében – az iskolákból legalább egy-egy pedagógus részt vegyen a Legyél válogatós! nevű játékot bemutató és a fenntartható hulladékgazdálkodásról szóló előadást magában foglaló workshopon.

A workshop időpontja és helyszíne: 2018. február 1. (csütörtök) 14.45.
Debreceni Egyetem ATK, Zöld Pont iroda és közösségi tér (Debrecen, Böszörményi út 138.)
• Köszöntő
• A fenntartható hulladékgazdálkodásról röviden (diaképes előadás)
• A „Válogatós vagyok!” társasjáték részletes bemutatása (gyakorlati foglalkozás)
• A játékok kiosztása a megjelent intézmények képviselőinek

Amennyiben részt kívánnak venni, kérem, az alábbi adatok megadásával jelentkezzenek az info@zoldkor.net e-mail címen legkésőbb január 30-án délután 12 óráig (egy intézményből több résztvevőt is szívesen látunk!):
• A résztvevő személy neve, beosztása és elérhetősége (mobil, e-mail)
• A képviselt oktatási intézmény neve és címe
A résztvevők kérem, hozzák magukkal a jelentkezés után részükre küldött átvételi elismervényt kitöltve, az intézmény által lepecsételve, aláírva, 1 példányban!

Jelentkezés és bővebb információ: info@zoldkor.net 06 (52) 280-038

 

Forrás: greenfo.hu

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.