kedd, április 23, 2019
Civil Hírügynökség

Közös városunk – nemzetközi konferencia

2019-02-12 Esemény, Hírfolyam
kozosVarosunk-190211

Európa-szerte tanúi lehetünk egy újfajta politizálás kibontakozásának. Tudatos és aktív állampolgárokat láthatunk, akik politikai szerepvállaláson keresztül küzdenek városaik, tágabb lakóközösségük fejlődéséért, jobbá tételéért.

Ezeknek a szervezeteknek a városhoz való jog biztosítása; a városi közjavak igazságos újraosztása; fenntartható, élhető, egészséges környezet biztosítása áll a fókuszukban. Egyes szervezetek egyszeri, lakossági tiltakozásból emelkednek ki, mások hosszú évek működése után döntenek úgy, hogy munkájukat új szintre, a politikai képviselet síkjára emelik.

Akik nyomon követik ezeknek a szervezeteknek, mozgalmaknak a híreit, számos sikerről értesülhettek az utóbbi években. A legismertebb példa talán a Barcelona en Comú 2015-ös sikere, Ada Colau, korábbi lakhatási aktivista polgármesterré választása. Az egyik legújabb siker pedig Matúš Vallo, pozsonyi építész novemberi győzelme a szlovák főváros polgármester-választásán. Mindeközben Magyarországon a helyzet változatlan.

A konferencia célja, hogy első kézből tanulhassunk ezeknek a szervezeteknek és mozgalmaknak a sikereiből, tapasztalataiból. Milyen a választásokig vezető út, és mi jön azután, ha bejutottak az önkormányzati testületekbe? Hogyan kell kampányt építeni, hogyan lehet egy témából szélesebb víziót építeni? Hogyan egyeztethető össze a civilség és a politizálás? Mennyire érvényesülhetnek civil kezdeményezések a kelet-közép-európai közegben? Hogyan lehet megváltoztatni a városainkat az önkormányzatokon keresztül? Ezekre és több hasonló kérdésre keressük a választ két napon keresztül, kerekasztal-beszélgetések és kisebb létszámú műhelybeszélgetések keretein belül.

Meghívott vendégeink Európa számos városából érkeznek, köztük Barcelonából, Lisszabonból, Varsóból, Pozsonyból és Zágrábból.

ELŐZETES REGISZTRÁCIÓRA kizárólag 2019. február 23-án szombaton szervezett műhelybeszélgetések esetében van szükség.

Előzetes regisztráció itt: https://goo.gl/forms/U846V4795StfMLze2
Regisztrációs határidő: 2019. február 15.

A nemzetközi kerekasztal-beszélgetések és műhelyek angol nyelven fognak folyni, magyar szinkrontolmácsolással.

A magyar kerekasztalhoz angol szinkrontolmácsolást biztosítunk.

Mikor? 2019. február 22-23. péntek-szombat
Hol? Bálint Ház (1065 Budapest Révay utca 16.)

Részletes program: http://www.kozeletiskolaja.hu/post/nemzetkozi-konferencia-kozos-varosunk-hogyan-lesz-az-onkormanyzat-mindenkie-es-mindenkiert
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2035725899844408/

További információ: Udvarhelyi Tessza (06 20 381 8996), kozeletiskolaja@gmail.com

A konferencián a részvétel ingyenes, de ha támogatnád a munkánkat, örömmel fogadunk adományokat: https://adjukossze.hu/kampany/a-demokracia-nem-fonev-hanem-ige-1103

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.