kedd, december 12, 2017
Civil Hírügynökség

Ma lilába borul az ország

koraszulVilNap-171116

A Koraszülöttek Világnapját november 17-én ünneplik világszerte, ezzel tisztelegve a koraszülésben érintett családok, és a koraszülöttellátásban részt vevő szakemberek erőfeszítései előtt, egyben felhívják a figyelmet a koraszülések magas arányára (Magyarországon 8-10%).

Az események kampányszíne a lila, mely a reményt, az érzékenységet, az együttérzést, a hitet és a bátorságot szimbolizálja.

A Koraszülöttekért Országos Egyesület 2012 óta szervez különböző eseményeket a Koraszülöttek Világnapján, ennek részeként elsőként a budapesti Művészetek Palotája kapott lila megvilágítást. Azóta évről évre egyre több szülőszervezet, intenzív osztályokhoz kapcsolódó alapítvány, intézmény és város csatlakozik a “Színezzük lilára az országot!” kampányhoz.

2017-ben Egyesületünk kezdeményezésére az alábbi épületeket világítják meg lila színnel november 17-én, pénteken este:

Művészetek Palotája – Budapest
Corvinus Egyetem “C” épület – Budapest
Tüskecsarnok – Budapest
Szentendre – Városháza
Szolnok – Városháza
Hatvan – Városháza
Győr – Jedlik Ányos híd
Debrecen – Nagyerdei Víztorony
Miskolc – Avasi Kilátó
Pécs – TV Torony.

A Koraszülöttek Világnapját ma már nagyon sok rendezvény kíséri.

A KORE november 18-án családi napot rendez Budapesten, illetve több városban (Miskolc, Paks, Sopron, Veszprém) közös KORIP horgolást szervez.

Ünnepeljük idén is együtt a Koraszülöttek Világnapját!
http://koraszulott.com/

 

Forrás: Koraszülöttekért Országos Egyesület

Friss műsorok

Comments are closed.