hétfő, szeptember 24, 2018
Civil Hírügynökség

Ki legyen az év kőbányai embere?

tamogato-tabla-180108

A 10kerkult.hu honlap szerkesztősége hagyományteremtő szándékkal egy díjat alapított 2015-ben, amit annak a személynek kíván átnyújtani, aki az adott esztendőben valami egyedi és értékes cselekedettel erősítette a kőbányaiak közösségét. 2017-ben pedig új kategóriát vontunk be a díjazásba.

A két eddigi díjátadás tanulságai alapján 2017-től egy parányit változtatunk a kiíráson. Bevezetjük a közösségeknek szóló díjat is, hiszen díjazottjaink és jelöltjeink – joggal – hivatkoztak arra, hogy nem kizárólag az ő érdemük az a munka, ami alapján jelöltük őket.

Továbbra is változatlan a díj alapításának indoklása. A különféle elismerések között több, a helyi civil szervezetek alapította díjról is tudunk. De olyan nézőpontból, melynél a díjazott egy város vagy kerület érdekében tesz valami jelentőset, kiemelkedőt, ráadásul szakmai szempontból ez egy jól „tálalható” esemény, a szerkesztőség díjat adományoz. Hagyományteremtő szándékkal hoztuk létre a „10kerkult.hu – Az Év Kőbányai Embere” díjat 2015-ben, most kiegészítjük ezt a „10kerkult.hu – Az Év Kőbányai Közössége” díjjal.
A döntést rábízzuk honlapunk olvasóira. Önök döntik el szavazataikkal, végül is ki legyen 2017-ben a „10kerkult.hu – Az Év Kőbányai Embere” és a „10kerkult.hu – Az Év Kőbányai Közössége”.

Akikre szavazni lehet

10kerkult.hu – Az Év Kőbányai Embere – 2017 díj

Juhász Györgyi, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezet sztrókosainak istápolója. Az általa szervezett helyismereti séták, a lelkiismeretes idegenvezetés, élmények és ismeretek adása – kiemelten a Zeneakadémia meglátogatása és a hajókázás a Dunán – felejthetetlen élmény minden résztvevőnek. Teszi mindezt a stroke betegszervezet havi rendes munkájának szervezésén túl.

Menyhárt Sándor, a 2017. évi Szent László-emlékév motorja, menedzsere. ,,Nevéhez fűződik a szentlaszloev.hu domain név regisztrálása, a weblap fejlesztésében két volt tanítványával, Cseh Andrással és Nagy Kingával jeleskedett. Fáradhatatlan munkájával, kiapadhatatlan kreativitásával, magával ragadó lelkesedésével segítette a programsorozat megvalósulását, sikerét” – méltatta tevékenységét a Kelet-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó. Mi sem tudunk jobb indoklást

Kanizsa József író, költő, a Kőbányai Írók, Költők Egyesületének egyik alapítója, tiszteletbeli elnöke évek óta, havi rendszerességgel népszerűsíti a kortárs irodalom és képzőművészet művelőit és műveiket Kőbányán, az Újhegyi Közösségi Házban. 2017-ben kiemelkedő szervezése volt Zsuzsa Mihály színművész, zeneszerző, költő előadói estje. A képzőművészeti oldalt Ari Fabbro – a szintén kőbányai – költő és festőművész képviselte.

Sándor Krisztina, egy anyuka a Hős utcából, aki már a nyári alkotótáborok alkalmával is a gyerekek segítője, a Kontúr egyesület támogatója és önkéntese volt. A decemberi, Skót Misszióban 75 kőbányai, Hős utcai és Pongrác telepi gyereknek rendezett ajándékozási ünnepségre ő találta ki, szerkesztette és tanította be az ünnepi műsort. A Jézus születése történetből a pásztorok jelenetét emelte ki. Közösségi munkája nem csak a műsorban szereplő gyerekek, de a többiek és a felnőttek számára is élmény volt.

Potos Ilona és Magyar Mária: Ilona a Kőbányai Sportszövetség, Marika pedig a Fortuna Senior SE elnöke, évek óta szervezik a Fortuna Senior Atlétikai pályaversenyt. Augusztusban ismét sikeres rendezvényt tudhattak maguk mögött: mintegy százan, az eddigi résztvevői rekord, túlnyomó többségében idősebb seniorok versengtek az érmekért. A 26. alkalommal megrendezett seregszemlén Németországból és Szlovákiából is voltak versenyzők, s az ország több városából is érkeztek nevezések.

Klica Paraszkevi és Kollátosz Fotiosz, a gyerekeknek szervezett görög Kritiki Szkepszi ,,iskola” létrehozásával, menedzselésével, komoly színházi teljesítményeket valósítottak meg az elmúlt két évben. 2017-ben a kőbányai nemzetiségek karácsonyán mutatták be tanítványaik, hogyan lehet nemcsak szirtakival erősíteni a görög identitást, ápolni a nemzetiségi hagyományokat. Pedagógusi és rendezői munkájuk messze több, mint egy tanár-rendező tevékenysége.

10kerkult.hu – Az Év Kőbányai Közössége – 2017 díj

Kroó György Zeneiskola tanári közössége, a ,,Kroó Night” első megszervezésével tűnt ki. Akkor kezdődött el egy sok-sok embert – tanárokat, növendékeket, szülőket, zeneszerető érdeklődőket és másokat – megmozgató rendhagyó zenei esemény, amikor normális esetben vége a koncertnek. Ez volt az első ízben meghirdetett Kroó György Művészeti Iskola éjszakája. A 17 órakor kezdődő és a tervek szerint éjfél tájban, történelmi táncházzal végetérő programban benne volt a bukás lehetősége is. Ám, a lelkes közösségnek köszönhetően nem sokkal az éjféli harangszó előtt még a menüettet ropták az alkalmi táncosok.

Az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny szervező stábja által az Esterházy Magánalapítvány és vetélkedője Kőbányához is kötődik. A szervezésben, a feladatok összeállításában oroszlánrészt vállaltak Menyhárt Sándor, a Szent László Általános Iskola igazgatója és munkatársai az Estöri sábjában, Erdeiné Krobák Edit, Pisák Andrea, Foki Tamás és Keglevich Kristóf tanárok, valamint az online marketingért felelős Farkas Zoltán. Nem lehet elégszer dicsérni őket a verseny sikere érdekében kifejtett lelkiismeretes, minden részletre figyelő munkájukért.

A Kontúr Közhasznú Egyesület vezetői és önkéntesei a Levél Télapónak jótékonysági akció keretében 75 Hős utcai és Pongrác telepi gyereknek szerveztek karácsonyi ajándékozást, s szereztek ezzel életre szóló élményt. Urbanovszky Zsuzsanna, az egyesület elnöke egy egész stábot – önkénteseket elsősorban – mozgósított, hogy legyen, aki segít a gyerekeknek a levélírásban, a karácsonyi műsor megtanulásában, legyen, aki felügyeli a buszos utazásukat a Skót Misszióba, az ajándékok átadásának helyszínére. A szervező stáb – Böhler Nóra, Tóth Krisztina, Tábori Tamara, Jenei Judit, Urbanovszky Zsuzsanna, Lados Noémi, Árkovics Henrietta, Kállai Éva – minden elismerést megérdemel ezzel az akcióval, miközben a gyerekek feje felett az lebegett és lebeg, néhány hónapon belül nem lesz Hős utca 15/A és 15/B.

A szavazás szabályai

Kérjük, a szavazás szabályait figyelmesen olvassák el, s aszerint adják le voksaikat, egyébként jó szándékuk kárba vész, a szavazat érvénytelen lesz.

A névsorban szereplőkre január 25-én éjfélig lehet szavazni.

A voksokat három módon adhatják le olvasóink:

– szerkesztőségünk e-mail-címére szerkeszto@10kerkult.hu
– vagy a Facebook-oldalunkon (a 10kerkult.hu címoldaláról elérhető), privát üzenetben várjuk,
– vagy levélben is lehet szavazni – szerkesztőségi cím: 10Ker-Press Kft., 1103 Budapest, Kőér utca 54/b – ha a szavazó egyértelműen azonosítható (valós név és telefonszám vagy cím)

A határidőn túl érkező vagy más módon történő szavazatokat érvénytelennek tekintjük!

A szavazatokat összesítjük, és a legtöbb voksot begyűjtő személy illetve közösség kapja az idén is egyedi és nagyon különleges díjat a január 30-ai díjátadón. A díjátadás pontos idejéről, helyéről rövidesen tájékoztatjuk olvasóinkat.

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson ide: http://www.10kerkult.hu/muvelodes-muveszet/30-adatbazis/10518-koezoessegi-fenntartas.html

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.