kedd, augusztus 22, 2017
Civil Hírügynökség

Ister Napok Szentendrén!

2017-07-05 Esemény, Hírfolyam
isterNapok-170704

2017. július 22-23-án, 13. alkalommal kerül sor a Duna ünnepe, az Ister Napok megrendezésére. A Szentendre helyi hagyományaira épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncertek – többek között a Vujicsics Együttes, a Góbé zenekar – várja a Szentendrére látogatókat.

A Duna – ókori nevén Ister – Szentendre gyöngyszeme, mely számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az idelátogatóknak. A Dunán napközben evezős és sportversenyek, a parton játékos programok zajlanak. Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség. A Duna-korzón a helyi nemzetiségek bemutatkozása mellett folyamatos táncház és koncertek várják a látogatókat.
A rendezvény ingyenes.

Program:

Július 22. szombat
11.00-12.00 Az Ister királynő fogadása: ünnepi felvonulás a Lázár cár térről

Nagyszínpad előtt / utcatér
12.00-12.30 Aszfalt – HAL – rajzverseny Ister királynő tiszteletére

Nagyszínpad
13.00-13.30 Tombola Tüskepapával

DMH színpad
14.30-15.30 Nénje bolond meséi – a Trambulin Színház bábjátéka

Nagyszínpad
16.00-17.00 Szeder Zenekar
17.30-18.30 Görög táncház az Akropolis Compania Zenekar és az Ellinizmosz Táncegyüttes közreműködésével
19.00-20.00 Szabó Enikő és Zenekara
20.30-21.30 Vujicsics Együttes
21.30-22.00 Gyertyaúsztatás
22.00- Táncház a Vujicsics Együttessel

Július 23. vasárnap

DMH színpad
11.00-12.00 Pinokkió története – a Trambulin Színház mesejátéka

Nagyszínpad előtt / utcatér
13.00-13.30 Aszfalt – HAL – rajzverseny (téma a víz, a halak, egyéb vízi lények)

Nagyszínpad
14.30-15.00 Tombola Tüskepapával
15.30-16.30 Borbély Mihály Polygon
17.00-18.00 Petruska
18.30-19.30 Cimbaliband és Danics Dóra
20.00-21.00 Gobé Zenekar

Társprogramok mindkét nap a Duna-korzón

11.00-17.00 Kézműves foglalkozások
11.00-18.00 Mutatványosok, utcaszínház
10.00-16.00 Korzó végi csónakázás –
kenuba szállás a Riverside kikötőből

DMH udvara
10.00-16.00 Üzenettutaj és ajándékkészítés

Lázár cár tér
11:00-20:00 Népi játszóház
10:00-17:00 Az Egészséges Városért Közalapítvány programjai

Pásztor rév
20:30 ODAÁT – szentendrei versek, borok és úszó gyertyafények a túlpartról nézve

 

Forrás: onkormanyzat.mti.hu

Friss műsorok

Comments are closed.