kedd, október 17, 2017
Civil Hírügynökség

Ismét magyar hölgy a leginteligensebb emberek elnöke

MensaElnok-170704

Választottak a világ legintelligensebb emberei, és örömhírről számolhatunk be: ismét egy magyar hölgynek, Balanyi Bibiánának szavaztak bizalmat, így július 1-től újabb két évig ő az elnöke a világszerte 100 országból 130 ezer fős tagsággal rendelkező szervezetnek.

Bibiána 1994 óta Mensa-tag, és 2015-ben indult első nemzetközi elnöki ciklusa alatt – mint a valaha volt legfiatalabb és a második női elnök – számos projektet kezdeményezett, amelyek elsősorban a belső és külső kommunikációt és információáramlást támogatják, főként az online és a közösségi média felületein. A tagok ezt jutalmazták szavazataikkal.

“A magyar Mensa-közösség ismét megmutatta, hogy az összefogás mekkora erőt jelent. A hazai tagság közel fele szavazott, ami kimagasló arányt jelent a többi országhoz képest – a győzelmet egyértelműen a magyaroknak köszönhetem. A svéd és az ausztrál jelölt is intenzív kampányt folytatott, így kifejezetten erős versenyben kaptam újra bizalmat. Igyekszem a következő két évben is bizonyítani, hogy érdemes vagyok rá” – mondta Bibiána.

A 3200 tagú Mensa HungarIQa elnöke, Bogdán Richárd elmondta: a magyar egyesület tagsága folyamatosan növekszik, köszönhetően az ingyenes, online adaptív tesztüknek, amit már több mint 250 ezren töltöttek ki, továbbá az Év intelligens vállalata versenynek és más projekteknek. Mára a Mensa név és az intelligencia kifejezés a köztudatban is összefonódtak, és Bibiána elnöki pozíciója ezt tovább erősíti majd.

 

Forrás: Mensa HungarIQa Egyesület

Friss műsorok

Comments are closed.