vasárnap, október 22, 2017
Civil Hírügynökség

III. Sas Nap Jászberényben

saskozpont-170111

Péntektől vasárnapig rendezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) partnerszervezeteivel együttműködve a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves megszámlálását célzó, Országos Sasszinkron elnevezésű programját.

Az MME 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkron felmérését. A tavalyi sasszinkron alkalmával már 421 felmérő járta be a sasok legjelentősebb telelőhelyeit az ország területének 19 százalékán. A 789-884 közötti rétisas és 346-392 közötti parlagi sas mellett 6 szirti sast és 4-5 fekete sast, valamint további 13 ragadozómadár-faj mintegy 7000 példányát is megfigyelték a szakemberek.

Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok telelnek, mivel a nem vonuló magyarországi fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Ugyancsak Magyarországon tölti a telet a parlagi sas Kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is. Ritkaságnak számít ugyan, de előfordul a szirti sas és a fekete sas is.

A XIV. Országos Sasszinkron központi rendezvényére, a III. Sas Napra a jászsági Sasközpontban ( Jászberény Négyszállás Tanya. – Jászberény-Jászárokszállás közötti műúton Jászberénytől 7 km-re (koordináta: 47,5563 – 19,9320). ) kerül sor szombaton 9-16 óra között. (Részletes program itt: http://www.mme.hu/iii-sas-nap-2017-januar-14-szombat-jaszbereny-negyszallas )

Az MME, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) és a Jászberényi Állat- és Növénykert által hagyományteremtő szándékkal két éve indított kezdeményezés célja a sasszinkronok megismertetése a közönséggel, a ragadozómadarak bemutatása, a lakosság figyelmének felhívása az ország rendkívül gazdag ragadozómadár-állományára és a fokozottan védett parlagi sasok védelmére.

A hónap elején zajlott a telelő európai vörös kányák számlálása, a Nyugat-Európában helyenként tömeges éjszakázóhelyek felmérése is. Ebben Magyarország a XIV. Országos Sasszinkronnal vesz részt, amit az tesz lehetővé, hogy az akció keretében nemcsak a sasokat, hanem minden ragadozómadarat számba vesznek a szakemberek. A visszatelepülő vörös kánya Magyarországon egyelőre még ritka, a 4-10 páros fészkelőállomány különösen érzékeny, ezért a faj védelme érdekében a telelési viselkedést is felmérő információgyűjtés kiemelten fontos.

 

Forrás: mon.hu

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.