csütörtök, augusztus 22, 2019
Civil Hírügynökség

Most idézés nélkül is beléphet a bíróságra

2019-06-12 Esemény, Hírfolyam
tuzprobaFestm-190606

Első alkalommal csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvényhez az Országos Bírósági Hivatal.

Az UTAZÁS és DIGITALIZÁCIÓ témához kapcsolódó, ismeretterjesztő ingyenes, de regisztrációhoz kötött programjaink két helyszínen zajlanak: az Igazságügyi Palotában(Budapest, Kossuth tér 12.) együttműködve a Néprajzi Múzeummal, illetve az Országos Bírósági Hivatal és a Pesti Központi Kerületi Bíróság (Budapest, Szalay utca 16.) épületében, amely egykor a Budapesti Központi Királyi Járásbíróságnak adott otthon.

Esemény időpontja: 2019. június 22.

A látogatóink – akiknek számos meglepetésben lesz részük – vezetett séta keretében ismerhetik meg a Budapesti Igazságügyi Palotát, és a Budapesti Központi Királyi Járásbíróság épületét. Vendégeink megcsodálhatják a Szalay utcai aula Feszty Árpád alkotásai alapján készült falfreskóit, amelyeken megelevenedik a magyar büntetőtörvénykezés múltja, de betekintést kaphatnak a boszorkányperek bizonyítási módozataiba, 300 éves, eredeti periratokat is megtekinthetnek, és láthatnak kalodát, derest, hóhért is.

A magyar informatikaipar hőskorát is megidézzük a látogatóknak: a 60-70-80-as évek magyar fejlesztésű és gyártású informatikai eszközeit az érdeklődők ki is próbálhatják.

A múlt megismerése mellett, a jövő bíróságára is elkalauzoljuk látogatóinkat, akik megismerhetik a 21. század legújabb vívmányait, a jövő Digitális bíróságának világát: kipróbálhatják mit is jelent az E-PER, az E-AKTA, hogyan működik a VIA-VIDEO (távmeghallgató),vagy a beszédfelismerő és -leíró rendszer.

A programokra regisztrálni az alábbi e-mail címen lehet: muzejregisztracio@obh.birosag.hu

A részletes programokról a mellékelt dokumentumban lehet tájékozódni.
Kapcsolódó dokumentumok
• Múzeumok éjszakája program és regisztráció – https://birosag.hu/sites/default/files/2019-06/muzej_program_0.pdf

 

Forrás: birosag.hu

Friss műsorok

Comments are closed.