vasárnap, november 18, 2018
Civil Hírügynökség

Hiányszakma a nevelőszülőség

SOSgyerekekAnyaval-10327

Alacsony az anyagi támogatása a nevelőszülőknek és a társadalom is előítéletes velük, sokan félnek a saját család reakcióitól is. Többek között erre jutott az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatása. Magyarországon 2007 óta növekszik a gyermekvédelemben élők száma, miközben nincs elég nevelőszülő. Az SOS Gyermekfalvak felmérte, milyen okok állhatnak ennek hátterében.

2017-ben közel 24 000 gyerek élt gyermekvédelmi gondoskodásban, 64%-uk nevelőszülőknél. Bár 2014 óta jogszabályi változások nyomán minden gyermekvédelmi gondoskodásba került, 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni, ez nem tud megvalósulni. Miközben a gyermekvédelembe kerülők száma fokozatosan nő, a nevelőszülőké nem. Az SOS Gyermekfalvak online kutatásában közel 900 embert kérdezett meg 2017 és 2018 tavaszán, hogy feltérképezze, melyek a fő visszatartó okok a nevelőszülői hivatás választásánál.

Szinte mindegyik megkérdezett attól tart, hogy a gyermek nem fogadja el őt, minden második pedig attól, hogy saját családja és a barátai rosszul vennék, ha ezt a szakmát választaná, vagy épp párkapcsolatára lenne negatív hatással. A válaszadók kétharmada szerint ráadásul a nevelőszülőknek és neveltjeiknek a társadalom előítéletével is meg kell küzdeniük.

“A nevelőszülőséghez sokféle félelem társul, amelyeknek csak egy része megalapozott. Ezek fontos szerepet játszanak abban, hogy valaki vállalkozik-e erre a feladatra, ezért is fontos, hogy beszéljünk a félelmekről, illetve sok segítséget adjunk. Az SOS-ben például a nevelőszülői tanácsadó mellett pszichológus is dolgozik a családokkal” – mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója.

Sokan nincsenek tisztában a nevelőszülőség feltételeivel. Minden ötödik megkérdezett tévesen azt gondolja, hogy maximum 45 éves korig lehet gyereket befogadni. “Az egyetlen előírás, hogy legfeljebb 50 év különbség lehet a nevelőszülő és a nevelt gyerek között, tehát egy ötvenéves személy vagy pár is vállalhat még kamasz gyereket” – tette hozzá Szilvási Léna.

Azt is kevesen tudják, hogy a nevelőszülők eldönthetik, milyen nemű és életkorú gyermekeket szeretnének gondozni, a válaszadók negyede szerint erre a nevelőszülőknek nincs ráhatása.

Ugyan férfiak is lehetnek nevelőszülők, sokan még mindig női szakmának tartják. Sok válaszadó úgy tudja, csak nők jelentkezhetnek nevelőszülőnek, tízből ketten pedig tévesen azt gondolják, feltétel, hogy a nevelőszülő házasságban vagy tartós párkapcsolatban éljen.

Tízből hat ember szerint az is visszatartó ok a hivatás választásánál, hogy a nevelőszülők nem kapnak megfelelő anyagi támogatást és a nem anyagi jellegű támogatás is alacsony. A nevelőszülőség munkaviszony, amely beszámít a nyugdíjba és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít, abban az esetben is, ha csupán egy gyermeket fogad be valaki, de ezt nem mindenki tudja.

A kutatás kitér arra is, hogy mi motiválja leginkább a nevelőszülőséget választókat. Míg az idősebb korosztálynál még gyakori indíték, hogy nem lehettek saját gyerekeik vagy kirepültek már a fészekből, a fiatalabb korosztályban erősebben jelenik meg a társadalmi felelősségérzet.

“Komoly probléma, hogy nincsen elég nevelőszülő, Vas megyében például még mindig gyermekotthonban lakik a gyerekek több mint fele. Fontos a szakma ismertségének és társadalmi presztizsének emelése. Olyan motivációt kell adni, hogy többen válasszák a nevelőszülőséget. Az SOS például csökkenti a nevelőszülőnél lévő gyereklétszámot, hogy kisebb legyen a teher a családon és nagyobb az odafigyelés a gyereken. Így munka vagy akár több saját gyerek mellett is könnyebben vállalható ez a nehéz, de szép feladat. Az SOS folyamatosan várja nevelőszülők jelentkezését” – mondta Szilvási Léna.

 

Forrás: SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa

Friss műsorok

Comments are closed.