hétfő, július 24, 2017
Civil Hírügynökség

A helytelen fűtés, avagy a láthatatlan tömeggyilkos

kemeny-170323

Az OECD számításai szerint Kína után népességarányosan Magyarországon hal meg a legtöbb ember idő előtt a légszennyezettség miatt, amelynek 70%-ért a lakossági fűtés a felelős. Hogyan javíthatunk ezen? Erre ad választ egy nappal a Föld Órája előtt a WWF Magyarország.

Az utóbbi évtizedben rendkívüli mértékben megnőtt a szilárd tüzelőanyagot felhasználók száma: ma a háztartások több mint egyharmada vagy kizárólag fával, vagy részben azzal fűt. Ráadásul olyan káros tüzelőanyaggal, mint a lignit, legalább százezer háztartás fűt, és a kommunális hulladékkal való fűtés is már-már mindennapossá válik a fűtési időszakban.

“A tűzifa esetében megfelelő kazánnal a károsanyag-kibocsátás drasztikus mértékben csökkenthető, és elégetése során a szén-dioxidból is annyi szabadul fel, amennyit a fa élete során megkötött. A lignit és a hulladékok égetésére azonban a lakossági tüzelőberendezések alkalmatlanok, így az azokkal való fűtés – illetve a rossz minőségű, nedves tűzifa égetése mindenképpen kerülendő” – mondta Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia Programjának vezetője. Ezek elégetése során ugyanis számos olyan légszennyező anyag kerül a levegőbe, amelynek súlyos egészségügyi kockázata van, mint például a szálló por, a szénmonoxid, a kéndioxid, vagy a nitrogén-oxidok. A korom ráadásul a tüzelőberendezést, valamint a kéményt is súlyosan károsítja, és a rossz minőségű tüzelőberendezésen keresztül a légszennyező anyagok a lakásba is szivároghatnak. A Földművelésügyi Minisztérium szerint évente 8-14 ezer ember korai halálát okozza a légszennyezés, pedig a helytelen tüzelés hátterében kevésbé a szegénység, sokkal inkább az ismerethiány áll.

Egészségünk megóvása érdekében különösen fontos a helyes tüzelőanyagok használata. “Sajnos rendkívül gyorsan terjed a lignittel való fűtés. A lignit nedvességtartalma és kéntartalma is nagyon magas, amely miatt egyrészt rossz hatékonyságú, másrészt égésekor kénsav, valamint kénessav képződik. Ez erősen marja, roncsolja a nyálkahártyát, a tüdőt és a légutakat, vagyis igen komoly egészségügyi kockázatot hordoz. A fűtési időszakban a levegőszennyeződés annyira elviselhetetlen, hogy egyes vidéki településeken nem lehet levegőre menni. Ez épületekben fokozottan jellemző. A szén, illetve a lignit használata helyett törekedni kell a száraz fával való fűtésre, méghozzá jó hatásfokú kazánokban” -folytatta a programvezető.

A helyes tüzelőanyag megválasztása mellett megoldást nyújthat a hatékonyság növelése is. Ez a hőszigetelés mellett a korszerű fűtési rendszert jelenti. Földgáztüzelés esetében a társasházi lakásokban élőknek jövőre, a többi lakástulajdonosnak azonban elméletben már tavaly nyártól kötelező kondenzációs kazánra cserélniük meghibásodott készülékeiket. Habár az ilyen kazánok drágábbak, az égéstermékben lévő rejtett hőt is hasznosítja a füstgázban lévő vízgőz lecsapatásával, így 20-35% megtakarítás is elérhető, és mérsékeltebb károsanyag-kibocsátást eredményez.

Habár a fa- vagy a vegyestüzelésre vonatkozóan még nincs jogszabályi szigorítás, megéri beruházni a korszerűsítésbe. A helyiségfűtő megoldások közül a leginkább elterjedt a vaskályha, amelynek hatásfoka csupán 50-60%, a hőt pedig gyorsan adja le, így folyamatos felügyeletet igényel. Ezzel szemben egy jól megépített cserépkályha akár a 80%-os hatásfokot is el tudja érni. Sőt, egy tömegkályha – amely súlya 2-4 tonna között mozog – jobb kialakításának köszönhetően az égés még tökéletesebben zajlik le, így hatásfoka, továbbá károsanyag-kibocsátása még a tömegkályhánál is kedvezőbb, ráadásul nagy tömege miatt a hőt még egyenletesebben és fokozatosan adja le, így csak minimális odafigyelést igényel.

Központi fűtés esetén – amikor a hőellátást a kazán mellett hőleadó rendszer (legtöbb esetben radiátoros) biztosítja – hasonló eltérések tapasztalhatóak a hatásfok terén egy régi és egy új rendszer között. “Az új, korszerű földgáz-tüzelésű kondenzációs kazánok hatásfoka 90% felett is lehet, ami jelentősen meghaladja a régi kazánok hatásfokát. A helyi önkormányzatok fűtési rendszereinek korszerűsítésében komoly energiamegtakarítási potenciál van. A tüzelőberendezések cseréje mellett fontos lenne a szabályozás oldalán történő korszerűsítéseket is végrehajtani, mint például a programozható termosztátok, az időjárás követő szabályzók vagy a korszerű épületfelügyeleti rendszerek alkalmazása” -mondta Gerd Vrieling, a Föld Órája egyik partnerének, a Robert Bosch Kft. termotechnika üzletágának regionális értékesítési igazgatója. “Alternatívaként már egyre több háztartás hőellátását biztosítja – legalább részben – hőszivattyú. A hőszivattyú egy fűtési szezon átlagát nézve egységnyi áramból akár négy egységnyi hő előállítására is képes, napelemes rendszerrel kombinálva pedig tovább csökkenthetünk mind a hőszivattyú, mind a napelem megtérülésén” – folytatta az igazgató.

“Az önkormányzatok szerepe rendkívül fontos a helyes fűtési rendszer terén, mivel egyrészt középületeik fűtési rendszerének modernizálásával jelentősen csökkenteni tudják a település kiadásait, másrészt pedig példát tudnak mutatni, ösztönözni tudják a lakosságot fűtési rendszereik modernizálására” – fogalmazott Vaszkó Csaba. A WWF Magyarország partnerei segítségével nagy értékű, energiagazdálkodást segítő csomaggal kívánja jutalmazni a Föld Órája napján indítani kívánt felmérésben legaktívabban résztvevő településeket. A kérdőív válaszaiból egy körkép készül a települési hőellátásról.

——–

A lignitről
A szilárd tüzelőanyagok közül a lignit a legsúlyosabban környezetkárosító. Égetése során – az egyéb szennyezőanyago mellett – nagy mennyiségben szabadul fel kén-dioxid, amely a vér oxigénszállító-képességét gátolva enyhébb esetekben látási zavarokat, kábulást, fejfájást, szédülést, illetve a bőr kiporosodását okozza, súlyosabb esetben pedig agykárosodást, tüdő- és szívproblémákat okozhat. Felhasználása leginkább Heves, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyére koncentrálódik, ahol a megújuló energiaforrások potenciálja az egyik legmagasabb az országban.

Források fűtéskorszerűsítésre
A fűtéskorszerűsítés drága beruházás, viszont rövid távon is megtérül. Ráadásul az Otthon melege program keretében június 6-tól lehetőség van fűtéskorszerűsítésre pályázni. Az MFB hitelprogramja pedig csaknem 115 milliárd Ft értékben nyújt hitelkeretet természetes személyek, társasházak és lakásszövetkezetek számára.

Föld Órája
2007-ben a Föld Órája azzal a céllal született, hogy sokak figyelmét irányítsa rá az éghajlatváltozásra, és kormányokat, üzleti szereplőket, civil szervezeteket és egyéni támogatóit mozgósítsa a megfékezésére. Mostanra pedig olyan globális akcióvá nőtte ki magát, amely több mint 2,4 milliárd embert ér el világszerte. Idén március 25-én, szombaton 20:30 és 21:30 között “kapcsolunk le” egy órára, hogy közösen világítsunk rá az éghajlatváltozás elleni fellépés szükségességére és a figyelmet szimbolikusan azokra a természeti értékekre irányítsuk, amelyek megóvásán az emberiség túlélése múlik.

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.