péntek, december 14, 2018
Civil Hírügynökség

Hallássérültek munkavállalását segítik

munkakorHallas-160822

Újabb nemzetközi sikert ért el a Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért: olasz, spanyol, német konzorciumi partnerekkel dolgozhat együtt novembertől azon az ERASMUS + projekten, melynek célja a hallássérültek munkavállalásának elősegítése mentorok és munkaadók képzésével.

Ez az innovációs pályázat óriási előrelépés a hallássérültek sikeres, hosszú távú foglalkoztatásának elősegítésében és elhelyezkedési esélyeinek növelésében. A 2020-ig tartó program lényege, hogy a munkaadók olyan kézzelfogható, gyakorlatban is alkalmazható megoldásokat sajátítsanak el a képzések során, mely megkönnyíti a hallássérültek beilleszkedését, munkahelyi inklúzióját.

Elsőként azokat a munkaadókat szólítjuk meg, akik szívesen alkalmaznának hallássérülteket. A képzés része a kommunikáció-fejlesztés, hiszen nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy a hallássérültek munkavállalása 90 százalékban a kommunikációs akadályok miatt hiúsul meg. A program az IT technológián alapuló jelnyelvi, szakmai képzést és betanítást szorgalmazza, és lehetőséget ad hallássérülteket segítő mentorok képzésére is. Ilyen képzés Magyarországon nincs. Fontos, hogy a munkavégzéssel párhuzamosan végzett kommunikáció-fejlesztéssel az élethosszig tartó tanulást erősítsük.

Az olasz főpályázóval megvalósuló program elsősorban a fiatal generáció tagjait célozza meg, képzésben, oktatásban, IT technológiában, kommunikációban, bútor és faipari szakmákban, jártas partnerekkel együtt. További információ: munkakoralapitvany@t-online.hu

 

Forrás: Munka-kör Alapítvány a Hallássérültekért

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.