péntek, szeptember 22, 2017
Civil Hírügynökség

Folytatódik a tehetségfejlesztő klub programja

kockakor-170316

A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló Kockakör – Tehetségfejlesztő Klub célja, hogy az informatika és a műszaki tudományok iránt érdeklődő 15-19 éves fiatalokat továbbképezze, segítse pályaválasztásukat.

A program a már eredményeket elért fiatal tudós, vagy innovációkkal foglalkozó fiatalokat tudományterületük legismertebb szakembereivel hozza munkakapcsolatba, miközben mentorálásuk mellett szervezett módon ismerkedhetnek meg ezen terület mai hazai élvonalával is. A Kockakör tagságára március 20-ig lehet jelentkezni.

A 15–19 éves diákok számára meghirdetett kör célja a műszaki tudományokban, illetve azokon belül különösen az IT területén kiemelkedő tehetségű és teljesítményű fiatalok támogatása. A kör elméleti és gyakorlati természetű segítséget kíván nyújtani a diákok tudományos fejlődéséhez, kapcsolatépítési lehetőségeik szélesítéséhez, pályaorientációjához. A Kockakör programsorozata során a diákok felfedezhetik napjaink modern technológiáit, valamint betekintést nyerhetnek innovatív vállalatok működésébe.

A Kockakör kiemelt szakmai-tudományos témái 2017-ben: a Prezi, a big data analízissel foglalkozó Neticle, a világhírű navigációs rendszerfejlesztő cég az NNG, a MIT mintájára létrehozott Aquincum Institute of Technology, valamint a Google által létrehozott egyedülálló oktatóközpont, a Google GROUND.

A részletes felhívás megtalálható a Kossuth Klub honlapján.

 

Forrás: TIT Kossuth Klub Egyesület

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.