hétfő, szeptember 24, 2018
Civil Hírügynökség

Fenntartható élelmiszerláncok, egészséges táplálkozás

FaoElelm-171204

Kétszáz fölött volt azon táplálkozási, egészségügyi, mezőgazdasági, oktatási és társadalmi védőhálóval foglalkozó szakértők száma, akik december elején pár napra Budapesten gyűltek össze. Közös bennünk a meggyőződés, mely szerint növelhetnénk a helyi, nemzeti és országokon átnyúló élelmiszerláncok szerepét az egészséges étkezésben.

A kétnapos regionális szimpóziumot a fenntartható élelmiszerláncokról és az egészséges étrendről négy ENSZ szervezet, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO), az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a UNICEF-fel és a Világélelmzesési Programmal (WFP) együttműködésben hozta tető alá. A budapesti rendezvény a negyedik a hasonló regionális konferenciák sorában, melyeket a FAO az élelmiszerláncokban rejlő potenciál kiaknázására kezdeményezett.

A résztvevők között találtunk kormányzati és parlamenti képviselőket, tudósokat, a privát és civil szféra munkatársait, szakmai szervezeteket, gazdálkodókat és gazdaszövetkezeteket. A különböző területekről érkezők együtt azon voltak, hogy ehhez a támogató politikai irányvonal erősödjön, amit a második FAO/WHO táplálkozási konferencia (Róma, 2014.) is megfogalmazott.

A rossz táplálkozás különféle következményei – alulnövekedés, elhízás, túlsúly, vitamin- és ásványianyag-hiány – eltérő mértékben, de Európa és Közép-Ázsia minden országában jelen vannak. A FAO/WHO adatai szerint térségünkben a felnőtt lakosság 55 %-a elhízott vagy túlsúlyos, milliók szenvednek a vérszegénységtől, vagy a jód-, cink, illetve A és D-vitamin hiánytól.

Sok, az egészségtelen táplálkozást befolyásoló tényezőre az egyénnek nincs ráhatása, magyarázta a FAO élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi szakértője – és az esemény koordinátora – Eleonora Dupouy. „Napjainkra beláttuk, hogy az egészséges táplálkozás nem csak a mezőgazdaság teljesítményén múlik, hanem az egész élelmiszerellátó rendszeren – a termelés tervezésétől kezdve a fogyasztás fázisáig.”

„Meg kell vizsgálni az élelmiszer-értéklánc minden elemét és az élelmiszerláncokat, hogy azonosítsuk a pontokat, ahol a tápanyagérték csökken vagy esetlegesen csökkenhet, vagy épp növelhető” – mondta Dupouy. „Át kell gondolnunk az infrastruktúrát, mint a tárolást és a felfolgozást, az utakat és kereskedelmi központokat, hogy bizonyosak legyünk, hogy a tápláló és biztonságos élelmiszer mindenki számára könnyen elérhető – a városokban és azokon kívül is. Senki nem maradhat ki.”

Akadály lehet, ha nem értik, hogyan épül fel egy fenntartható élelmiszerlánc, vagy hogy egy fenntartható és egészséges étrend hogy néz ki, folytatta a FAO szakértő. Az iskolák és oktatók szerepe vitathatatlan a pozitív változásban. De fontos a figyelemfelhívás más szektorokban is, mint az egészségügy és a társadalmi védőháló. Akadály lehet, ha nem értik, hogyan épül fel egy fenntartható élelmiszerlánc, vagy hogy egy fenntartható és egészséges étrend hogy néz ki.

A mezőgazdaság például nagyobb részt vállalhatna az étrend tápanyagtartalmának növelésében. A FAO a mezőgazdasági termények fajtagazdagságát szélesítené, hogy a hangsúly az alapgabonákról eltolódjon a hagyományos, tápanyagban gazdag, de sokszor nem mellőzött növények irányába. Nem kizárt, hogy épp biológiai sokféleség, a helyi tudás és tradíciók alapoznak meg egy egészségesebb étrendnek.

„Hidakat kell építenünk a különböző szakterületek és kormányzati szektorok között, hogy egyetértés legyen köztük szerepükről és felelősségi köreikről” tette hozzá Dupouy.

A minőség sem mindegy

Az alacsony minőségű étrend a legelső a könnyen elkerülhető rizikófaktorok listáján, amik a nem fertőző betegségeket, mint a keringési és légzőszervi betegségek, rák, diabétesz okozzák, állítja a WHO. Ezek hozzájárulnak a kontinensünkön kiemelten magas úgy nevezett egészségkárosodással korrigált életév-szinthez (Disability Adjusted Life-Years [DALY]), amely mutató főként Kelet-Európában rossz, és romlott jelentősen az elmúlt 20 év gyors jövedelem-növekedése alatt.

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.