csütörtök, január 18, 2018
Civil Hírügynökség

Európa a polgárokért információs napok 2018-ban

tka_logo

A Tempus Közalapítvány 2018 januárjában információs napokat szervez az Európa a polgárokért program pályázati lehetőségeiről.

Az Európai Unió Európa a polgárokért programjának célja, hogy segítse a polgárokat az Unió történelmének, működésének alaposabb megismerésében, az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok megértésében, miközben aktív szerepvállalásra és demokratikus részvételre ösztönzi őket. A program emellett kiemelt figyelmet szentel az európai identitás, a tolerancia és egymás kölcsönös megértésének erősítésére is.

Az információs napok szervezésével igyekszünk segíteni azokat, akik az Európa a polgárokért programban szeretnének pályázatot benyújtani.

A rendezvényeken szó lesz a program felépítéséről, újdonságairól, általános és kiemelt célkitűzéseiről, különös figyelmet fordítva a 2018-ra vonatkozó megújult prioritásokra. A főként gyakorlati információkra fókuszáló információs alkalmak során emellett a korábban megvalósított jó példák bemutatására és a pénzügyi tudnivalók ismertetésére is sor kerül.

2018. január végén külön rendezvény során foglalkozunk részletesen a pályázatok benyújtásával és a bírálati szempontokkal, ezzel is segítve a sikeres felkészülést.
.
Helyszín: Tempus Közalapítvány (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.)

A rendezvények időpontjai, kiemelt témái és további információ:
2018. január 17.: információs nap (európai emlékezet, civil társadalmi projektek), További információ és regisztráció
2018. január 24.: információs nap (testvérvárosi találkozók, városok hálózatai), További információ és regisztráció
2018. január 31. (délelőtt) információs nap (testvérvárosi találkozók, városok hálózatai), További információ és regisztráció
2018. január 31. (délután) pályázatíró szeminárium (bírálati szempontok, pályázat benyújtása), További információ és regisztráció

A rendezvényekre szeretettel várjuk települések, városok, helyi és regionális állami hatóságok, testvérvárosi bizottságok, helyi önkormányzatokat képviselő nonprofit szervezetek, civil társadalmi szervezetek, valamint oktatási, kulturális és kutatóintézetek képviselőit. Vagyis mindazokat, akik pályázatot nyújthatnak be az Európa a polgárokért programban.

A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Bővebben: tka.hu (http://tka.hu/hir/9119/europa-a-polgarokert-informacios-napok-2018-ban )

 

Forrás: nonprofit.hu

Friss műsorok

Comments are closed.