szerda, szeptember 20, 2017
Civil Hírügynökség

Eledelgyűjtés és prevenció a vásárhelyi állatvédőknél

170910-cacib_4

Eledelgyűjtést tartott, valamint nemzetközi, azaz CACIB kutyakiállításon és szépségversenyen is részt vett szombaton a Hódmezővásárhelyi állatvédők Egyesülete. Természetesen bemutatkozott a szervezet új kiadványa is, ami pár napja jelent meg Állati tanácsok címmel.

Összesen 109 kilogramm tápadományt gyűjtött össze szeptember 9-én, szombaton, mindössze néhány óra leforgása alatt a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete az Interspar áruházban. Az éhező állatok megsegítésére irányuló kezdeményezéshez természetesen most is társult megelőző, figyelemfelhívó kampány.

Sikerrel debütált az Állati tanácsok című új kiadvány, amelynek célja, hogy minél több emberhez jussanak el hasznos tanácsok a felelős állattartásról vagy éppen az ivartalanítás fontosságáról. A kis füzetecskét a kitelepülések mellett az iskolákba is eljuttatja a szervezet.

Szintén szombaton, a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítás centrumában, nemzetközi, azaz CACIB kutyakiállításon és szépségversenyen is részt vett az egyesület, amelyet Genye Helga önkéntes képviselt. A rendezvényre az ország és Európa szinte minden részéről érkeztek kutyusok a gazdáikkal. A vásárhelyi állatvédők a Hód-Dog Center Kutyaiskola jóvoltából vehettek részt a nemzetközi versenyen.

A résztvevő állatbarátok és a kutyaiskola tagjai 30 kilogramm állateledelt is adományoztak a szervezetnek, így összesen 139 kilogramm eledel gyűlt össze. A Hód-Dog Center emellett természetesen agility bemutatót és kisebb versenyt is tartott a kilátogatóknak.

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Tesco – Ön választ, mi segítünk
  • Hossz: 00:38:19
  • Vendég: Magyar Henrietta

Az „Ön választ, mi segítünk” program keretében a Tesco Magyarország 63 civil szervezetének összesen 25 200 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket. A szavazási szakasz március 8-án indul!

Letöltés
  • Cím: Impact Accelerator
  • Hossz: 00:18:18
  • Vendég: Harsányi András

Harsányi Andrással beszélgettünk az Impact Acceleratorról, ami társadalmi vállalkozásokat segít, hogy befektetőket találjanak. Most zajlott le a pitch day, ahol a kiválasztott 11 vállalkozás bemutatkozhatott a befektetőknek.

Letöltés
  • Cím: Az esélyegyenlőség tanulható
  • Hossz: 00:43:39
  • Vendég: Soltész Anikó, Dr. Csillag Sára

A proAbility októberi konferenciáján megismerkedhettünk azokkal a jógyakorlatokkal, és képzési anyagokkal, melyek segítenek felkészülni arra, miként lehet a versenyképesség megtartásával megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni. Vendégeinkkel a projektről és a konferenciáról beszélgettünk.

Letöltés
  • Cím: Az Év Fiatal Vezetője
  • Hossz: 00:39:26
  • Vendég: Tóth Annamária, Szabó András

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője pályázatot. A díj a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, a kiválasztás során szem előtt tartva olyan szempontokat mint az önfejlesztés, hitelesség és a vezetés emberi oldala.

Letöltés

Comments are closed.