hétfő, október 23, 2017
Civil Hírügynökség

Design Thinking workshop

2017-10-03 Esemény, Hírfolyam
budapestimami-170929

A Budapestimami női és családi portál idén TEA Akadémia néven indítja el elsősorban nőknek szóló, gyakorlatorientált képzési programját. A kéthetente 2 órás workshopokat a startup világban jártas, profi trénerek tartják Budapest belvárosában.

A program célja, hogy segítséget nyújtson a karrierjükben elakadt, vállalkozás indításán, munkahelyváltáson, vagy épp a gyerekkel való otthonlét után a munkába való visszatérésen gondolkodó nőknek, édesanyáknak.

A TEA tréningsorozatból mindenki kedvére válogathat, nem kötelező az összes workshopon részt venni. Aki valamennyi tréningen részt vesz, az a program végére el tud indulni a vállalkozás ötletével, aki pedig visszamenne a munkahelyére, netán egy másik munkakörbe, olyan készségeket sajátít el, amelyek óriási előnyt jelentenek majd számára a karriertervezésben, ill. váltásban.

Sokan megtapasztaljuk, hogy a gyerekek megszületésével gyökeresen megváltozik az élet. Mások lesznek a prioritásaink és a céljaink. Mások a lehetőségeink, mi magunk is változunk. Ahhoz hogy megtaláljuk az új céljainkat, a munka-család egyensúlyát és új kereteinket felállítsuk, érdemes tudatosítani életcéljainkat, megismerni vágyainkat, erősségeinket, gyengeségeinket, és összhangot teremteni életünk különböző területeivel.

MIT FOGUNK CSINÁLNI A WORKSHOPON?
A Design Thinking módszertant leginkább tapasztalat útján lehet megtanulni, így a workshop elsősorban gyakorlati lesz. Egy egyszerű problémára fogunk közösen megoldást találni, így megtanuljuk a folyamat legfontosabb lépéseit, illetve azt is, hogy milyen sok hozzáadott értéke van a csapatnak és a közös gondolkodásnak. A résztvevők megtapasztalják, hogy hogyan ragadhatnak meg egy problémát, és hogyan találhatnak rá több megoldást is, amiből ki fogják tudni választani a számukra legmegfelelőbbet. A tréninget elsősorban azoknak ajánljuk, akik felismertek egy piaci problémát, amire jó volna valamilyen megoldást találni, esetleg már ötletük is van, de nem tudják, hogyan kezdhetnének neki úgy, hogy kevés erőforrás áll a rendelkezésükre.

A WORKSHOPOT VEZETI: Holló Anna, üzleti modell és termékfejlesztési tanácsadó, emellett egy startup társalapítója.

RÉSZLETEK: http://budapest.imami.hu/design-thinking-workshop-betekinto-hogyan-dolgozzunk-ki-egy-jo-szolgaltatas-vagy-termekotletet

JELENTKEZÉS: http://budapest.imami.hu/urlap/tea-akademia-jelentkezes

Szánj 2 hetente 2 órát magadra, szakadj ki a napi mókuskerékből, hogy a saját jövődre fókuszálhass!

A TEA AKADÉMIA TOVÁBBI KÉPZÉSEI:
Üzleti stratégia (okt. 30., 17:00-19:00)
Arculat tervezés (nov. 6., 17:00-19:00)
Weblap tervezés fortélyai (nov. 20., 17:00-19:00)
Online marketing kalauz (dec. 11., 17:00-19:00)
Nyilvános beszéd workshop (dec. 18., 17:00-19:00)

AZ ESEMÉNYEK FB OLDALA: https://www.facebook.com/pg/Budapest.imami/events/?ref=page_internal Kontakt: http://budapest.imami.hu/gyik-tea, budapest@imami.hu

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.