hétfő, december 10, 2018
Civil Hírügynökség

Emberi és demokratikus jogok

Száz éve született, 33 éve halt meg – Ingrid Bergmannak még azt mondták: van lélek

cchr

„A siker az, hogy megkapod, amit akarsz; a boldogság pedig az, hogy akarod is, amit megkapsz.” – Ingrid Bergman A svéd apától és németországi anyától született sugárzó szépségű, titokzatos tehetség 23 éves korától hollywoodi filmszínésznő, s pályáján három Oscar-díjat is kap: Ingrid Bergman svéd színésznő – mint ő maga megvallotta [...]

augusztus 28, 2015 Emberi és demokratikus jogok Száz éve született, 33 éve halt meg – Ingrid Bergmannak még azt mondták: van lélek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Világszerte 30 millió gyermek menekül

150513-UNICEFmagyarBizottsag-300x157

A múlt év bővelkedett a humanitárius katasztrófákban: világszerte összesen 230 millió gyerek élt fegyveres konfliktusok sújtotta területen; az elmúlt négy év alatt pedig közel 14 millióval nőtt a menekültek száma világszerte, így 2014-ben 60 millió menekült volt a világban, akiknek több mint a fele kiskorú volt. Magyarországon is jelentősen nőtt [...]

augusztus 25, 2015 Emberi és demokratikus jogok, Hírfolyam Világszerte 30 millió gyermek menekül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az ombudsmani vizsgálat után sem szűntek meg a visszaélések a Merényi pszichiátriáján

cchr

Hiába végzett az alapvető jogok biztosa februárban rajtaütésszerű vizsgálatot a Merényi Gusztáv kórház pszichiátriai osztályán – amely borzasztó higiénés és emberi jogi állapotokat tárt fel –, úgy tűnik, a visszaélések a vizsgálat után is folytatódtak. Egy budapesti nőt júniusban vittek be és tartottak benn akarata ellenére a Merényi pszichiátriai osztályán, [...]

augusztus 25, 2015 Emberi és demokratikus jogok, Hírfolyam Az ombudsmani vizsgálat után sem szűntek meg a visszaélések a Merényi pszichiátriáján bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Képesek vagyunk az összefogásra!

MagyCsaladSegitoGyermjoletSzolgOrszEgy-150825

Elnöki felhívás segélyszervezetekhez, szociális munkásokhoz, segítőkész emberekhez! [...]

augusztus 25, 2015 Emberi és demokratikus jogok, Hírfolyam Képesek vagyunk az összefogásra! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Martonfai levél az önkormányzatoknak

Martonfa-150803

Összefogás az önkormányzatiság elvének tiszteletben tartásáért, a demokráciáért [...]

augusztus 19, 2015 Emberi és demokratikus jogok, Hírfolyam Martonfai levél az önkormányzatoknak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tanoncoktatás – Egyszer használatos szakmunkások?

elevenEmlekmu150713

A FIDESZ-KDNP kormányzat a “munkaalapú társadalom” szirénhangjával a legnagyobb véráldozatot kívánó oktatási változásokat a szakképzésben végezte el. Minimálisra csökkentette a szakmunkástanulók távlatos beválási esélyeit. Joggal mondják, hogy a “tanoncoktatáshoz” tért vissza. [...]

augusztus 18, 2015 Emberi és demokratikus jogok, Esemény, Hírfolyam Tanoncoktatás – Egyszer használatos szakmunkások? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Évekkel ezelőtt kezdődtek a bajok a Merényi pszichiátriáján

cchr

Az alapvető jogok biztosa néhány hete tette közzé lesújtó jelentését a Merényi Gusztáv Kórház zárt pszichiátriai osztályán talált döbbenetes állapotokról. Ám kiderült, már korábban is került napvilágra vérlázító ügy ugyanebből a kórházból: egy idős asszony vesztette életét, lánya szerint az ottani bánásmód miatt. Akkor nem lett az ügynek komolyabb következménye. [...]

augusztus 17, 2015 Emberi és demokratikus jogok, Hírfolyam Évekkel ezelőtt kezdődtek a bajok a Merényi pszichiátriáján bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A fotózás szerepe a civil ellenállási aktivitásban

elevenEmlekmu150713

Eleven Beszélgetés Csoszó Gabriella fotóművésszel, aktivistával arról, hogyan válhat a fotográfia a társadalmat, a közéletet, a politikát formáló eszközévé. [...]

augusztus 17, 2015 Emberi és demokratikus jogok, Esemény, Hírfolyam A fotózás szerepe a civil ellenállási aktivitásban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Állásfoglalás a szexmunkások emberi jogainak védelméről

AmnestyInternational Magyarorszag-sexFoto-150813

A szexmunkások emberi jogainak védelmét szolgáló döntő jelentőségű szavazás történt Dublinban az Amnesty International döntéshozó fórumán, a Nemzetközi Tanács Ülésén (International Council Meeting, ICM). [...]

augusztus 14, 2015 Emberi és demokratikus jogok, Hírfolyam Állásfoglalás a szexmunkások emberi jogainak védelméről bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Martonfa petícióját elküldte az országgyűlési képviselőknek

Martonfa-150803

Martonfa Község Önkormányzata a hozzájuk tervezett menekülttábor elleni petíciót a szerdai nap folyamán megküldte az összes országgyűlési képviselőnek. [...]

augusztus 14, 2015 Emberi és demokratikus jogok, Hírfolyam Martonfa petícióját elküldte az országgyűlési képviselőknek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva