szombat, augusztus 24, 2019
Civil Hírügynökség

Botrányból felvilágosító óra

2019-05-14 Esemény, Hírfolyam
reszvetelHete-190513

Mi köti össze a szegedi szivárványsátrat az avasi közösségi kávézóval? Mindkettő Európában és a – Részvétel Hetén – Európáért, az európaiságért, az esélyegyenlőség megteremtéséért jött létre.

A Részvétel Hete Magyarország egyik legnagyobb civil eseménysorozata, amelyen több tucat szervezet és intézmény helyi eseményeken keresztül hívja fel a figyelmet az állampolgári részvétel és a helyi cselekvés fontosságára.

Május folyamán – kiemelten május 13. és 19. között – közel harminc színes programon keresztül és egy hatalmas mozgósító buli keretében mondjuk el, mutatjuk meg: Európa itt (is) van! A Civil Kollégium Alapítvány és az aHang kampányplatform felhívására számtalan csoport és egyén jelentkezett szerte az országból, hogy “benevezze” programját a Részvétel Hetére, melynek idei jelmondata a 15 éves tagságra utalva: Európa helyben!

A Részvétel Hetéről mindent megtudhatsz a www.reszvetel.hu oldalon: https://www.reszvetel.hu/

Hogy mennyire sokszínűek a hét programjai jól mutatja, hogy fogyatékosügyi konferencia, lakótelepi barkácsműhely, rendhagyó tanóra, oktatásügyi panelbeszélgetés és hatalmas mozgósító buli egyaránt szerepel a műsortervben.

Mi történik, ha az avasiak összefognak?

Többek között erre is választ ad a helyiekből formálódott közösség a május 13. és 17. közötti színes programokon, melyeket a helyben közösségfejlesztő munkát végző Dialóg Egyesület szervez az EU-s választásra készülve. Filmvetítés, barkácsműhely és sok-sok beszélgetés.

A programokról részletesebben:
https://szabad.ahang.hu/calendars/reszvetelhete-akcionaptar

Melegség és megismerés – botrányból érdeklődés

“Az elmúlt időszakban rengeteg politikai és sajtótámadás érte a Magyarországon 19 éve működő „Melegség és megismerés” iskolai érzékenyítő programot – írja közleményében a szegedi Szivárvány Hetet szervező Szegedi LMBT Csoport – 2019. március 25-én Dúró Dóra (független) országgyűlési képviselő országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be, amely gyakorlatilag betiltaná a „Melegség és megismerés” programot. Ezen támadások egyik oka az információhiány, a program és a foglalkozások nem kellően alapos ismerete. Ezért döntöttünk úgy, hogy a szegedi Szivárvány-héten (2019. május 13–19.) a „Melegség és megismerés” programmal közösen egy nyitott bemutató órát szervezünk, amelyen érdeklődőként bárki részt vehet, és megtekintheti, hogy hogyan néz ki a gyakorlatban egy „Melegség és megismerés” iskolai foglalkozás.”
Sok más felvilágosító és érzékenyítő programmal várja a csoport az érdeklődőket Szegeden a Szivárvány Hét során, amely több ponton összekapcsolódik a Részvétel Hetével.

További információ: http://www.szegedilmbt.hu/kovetkezo-programjaink.php

Szakemberek az asztal körül: oktatási és fogyatékosügyi helyzetelemzések

A hét folyamán (május 16-án) a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület megtartja III. Közös Ügyeink konferenciáját, amelyen ezúttal arról lesz szó, hogy mennyiben teljesíti Magyarország azokat a vállalásokat, amelyeket a fogyatékosok jogait garantáló ENSZ egyezmény ratifikálásával garantált a fogyatékos emberek lakhatása, oktatása, munkavállalása és az esélyegyenlőség terén. Egy nappal korábban, május 15-én még arra is fény derülhet, hogy Mi történik a magyar közoktatásban – a Hallgatói Szakszervezet által szervezett beszélgetésen szó esik majd a rendszerváltás utáni kormányok oktatáspolitikájáról, a szabad iskolaválasztásról és annak hatásairól, az autonómiáról, a szakképzés problémájáról, vagy a magyar közoktatásban lévő pedagógiai hagyományokról.

További információ: https://szabad.ahang.hu/calendars/reszvetelhete-akcionaptar

Mozdulj Európa!/ Move Europe!

A Résztvétel Hetének záróprogramja bekapcsol minket az európai vérkeringésbe – május 19-én az Európai Unió országainak számos városában egyszerre zajlanak majd ünnepségek, melyekről élő közvetítéssel számolunk be és amelyhez mi is csatlakozunk a Szabadság térről.

A Move Europe! akciónap keretében táncházzal mozdít a Lashe Shave együttes, kora este csatlakozik hozzánk noÁr, este pedig a Kistehén és a Ricsádgír zenekarokkal folytatjuk a bulit, majd DJ-k tartanak ébren minket hajnalig. Mindeközben a gyerekeket inkluzív játszóházzal várjuk, megünnepeljük a választások hőseit, a szavazatszámlálókat, együtt mozdulunk egy különleges akció keretében, bemutatkoznak Magyarország legmenőbb társadalmi kampányai és közösségei és kiosztjuk a leghatásosabb mozgósító cuccokat – hogy minél többeket buzdítsunk a választási részvételre.

A programot a CKA és az aHang mellett a Főnix Egyesület és a Menők szervezi.

További információk a Részvétel Hetéről: https://www.reszvetel.hu/

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

Comments are closed.