Állatkertek Éjszakája - Civil Hírügynökség
szerda, augusztus 15, 2018
Civil Hírügynökség

Állatkertek Éjszakája

allatkertek-ejszakaja-170811

Hatodik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, amelyhez ebben az évben országszerte 12 állatkert csatlakozott. A nagyközönséget mindenütt változatos programokkal, látványetetésekkel és más, a szokásos állatkerti látogatáshoz képest rendkívüli látnivalókkal várják.

Az ország 11 településén, összesen 12 állatkertben várják az érdeklődőket az VI. Állatkertek Éjszakáján, amely augusztus 25-én, azaz a nyár utolsó péntekén kerül megrendezésre. Ezen az estén Budakeszin a Budakeszi Vadaspark, Budapesten a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Tropicarium, Debrecenben a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, Győrött a Xantus János Állatkert, Jászberényben a Jászberényi Állat- és Növénykert, Kecskeméten a Kecskeméti Vadaskert, Miskolcon a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, Pécsett a Pécsi Állatkert, Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum, Szegeden a Szegedi Vadaspark, Veresegyházán pedig a Medveotthon kínál különleges programokat a nagyközönségnek.

A belépti díjak helyszínenként eltérőek, de a fővárosban, illetve annak vonzáskörzetében lévő három helyszínre, azaz a Budakeszi Vadasparkba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe és a Tropicariumba az intézményenkénti külön jegy mellett mindhárom helyszínre érvényes kombinált jegy is váltható. A fővárosi kombinált jegy ára 4000 Ft, 14 éven aluli gyermekeknek 3000 Ft. Aki az este folyamán nem tudja mindhárom helyszínt felkeresni, a jegyeket a Tropicariumba és a Budakeszi Vadasparkba másnap, illetve harmadnap, azaz szombaton és vasárnap is felhasználhatja.

Az intézményenkénti programot az egyes állatkertek saját honlapjukon is közzéteszik. A programok összefoglalói az alábbiakban olvashatók:

Budakeszi Vadaspark
A Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatokat természetes élőhelyükön bemutató, tavaly az év ökoturisztikai létesítményei között díjazott Budakeszi Vadaspark idén is különleges programokkal és aktivitásokkal várja az Állatkertek Éjszakája résztvevőit.
A Budakeszire látogató érdeklődők 2017. augusztus 25-én szakvezetéssel egybekötött éjszakai kiránduláson vehetnek részt: a napnyugta után induló „Éjszakai élet” túrákon mindenki betekintést nyerhet az éjjeli állatok titkos és kalandos életébe, akiknek csak azután kezdődik az igazán aktív napszakaszuk, miután mi, emberek, már nyugovóra hajtottuk fejünket. Az óránként induló szakvezetés során a szakemberek lerántják a leplet a vadasparkban élő „éjjeli legények” életmódjáról, szokásairól és viselkedéséről. A résztvevők számára ekkor is garantált a játszva tanulás, a szórakoztató ismeretterjesztés és az állatok csodálkozó, a sötétben fénypárként világító szemei.

A szakvezetés mellett óránként kipróbálható lesz a külön az Állatkertek Éjszakájára készített „Vakkaraván” ügyességi pálya, amit végigjárva mindenki felfedezheti az éjszakai erdő kincseit. A szakvezetésen és az ügyességi játékon kívül pedig még interaktív játszópult is várja a látogatókat: a vállalkozó szelleműek a főbejárattal szemben tehetik próbára érzékszerveiket, hogy a saját bőrükön tapasztalhassák meg egyes állatok „éjszakai üzemmódját”.

Mindeközben a Pangea Egyesület az éjszakai állatvilág érdekességeiről tart interaktív előadásokat, valamint a környéken élő éjszakai rovarvilág feltérképezésére fénycsapdákat is kihelyeznek.

A Budakeszi Vadaspark pénztára 23.00 órakor zár, a vadasparkot legkésőbb éjfélig kell elhagyni.

Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest
Augusztus 25-én, a nyár utolsó péntekének estéjén a Fővárosi Állat- és Növénykert is különleges programokkal várja a nagyközönséget az Állatkertek Éjszakája alkalmából. Az eseményre váltott jeggyel érkezők előtt az Állatkert főkapuját 19 órakor nyitják meg, a programok is ekkortól kezdődnek, és tartanak folyamatosan késő estig. Jegyet váltani és belépni 23 óráig lehet, a Varázshegy 23.15-kor, az állatházak 23.30-kor zárnak, és éjfélig kell elhagyni az Állatkert területét.

További részletek az állatkertek programjaiból: https://babafalva.hu/allatkertek-ejszakaja-2017-augusztus-25-en/

 

Forrás: babafalva.hu

Friss műsorok

  • Cím: 20. A felkorbácsolt gyűlöletbeszéd – új politikai korszak?
  • Hossz: 29:42
  • Vendég: Setét Jenő, Polyák Gábor, Juhász Attila, Lendvai Ildikó, Hargitai Miklós

A sorozat utolsó darabja, a 20. adás vázlatosan összefoglalja a gyűlöletbeszéd elterjedtségét, fokozatait, megjelenési formáit a társadalmi párbeszédekben és a médiában – súllyal a magyarországi viszonyok között. Szó esik a gyűlöletbeszéd történelmi gyökereiről-előzményeiről és aktuális hazai, valamint határon túli érvényesüléséről és politikai eszközként történő felhasználásáról. (Minden megszólaló elemzi a legutóbbi magyar választásokban a gyűlöletbeszéd szerepét) A tartalmas és sokszínű záró adás megszólalói: Setét Jenő polgári aktivista, Polyák Gábor és Juhász Attila elemzők, Lendvai Ildikó politikus, Hargitai Miklós újságíró.

Letöltés
  • Cím: 19. A gyűlöletbeszéd és a nők elleni erőszak – összefüggések és okok
  • Hossz: 29:44
  • Vendég: Acsády Judit, Antoni Rita, Vicsek Ferenc

Tágabb helyzetképpel nyit a műsor – különös tekintettel a hazai helyzetre. Acsády Judit az MTA Szociológiai Intézetének főmunkatársa a nők szerepének változásában, mind előbbre kerülésében látja a nőellenes beszéd rasszizmusba is átcsapó gyakori és aktuális fel-felbukkanását.(Említi Madách Imre akadémiai dolgozatát és Vörösmarty Mihály negatív, megkülönböztető megnyilvánulását – nagy költők elmaradott nézetei) Antoni Rita a Nőkért szervezet vezetője az Isztambuli egyezmény jelentőségét hazai viszonyok közötti elemzi, sőt a szexizmus jelenségét is megmagyarázza. Vicsek Ferenc informatív és sokszínű műsora még a nőellenes mozgalmakat is említi és jellemzi.

Letöltés
  • Cím: 18. Gyűlöletbeszéd a közbeszédben
  • Hossz: 29:32
  • Vendég: Garai László, Márky-Zay Péter, Kapperner Zoltán, Görög Mása

– a szakértő Garai László szociálpszichológus külföldi és hazai  megnyilvánulásokról beszél. (Plakátkampány és rongálás, ellenfél és ellenség dichotómiája) A tanulságok egyszerre általánosak és közösségfüggőek. Eltűntetésük illetve visszaszorításuk lehetőségei vagy pl. a spirál elvágása – a lehetséges megoldások. Megszólal és saját politikai ars poeticáját mondja el a hazai politika új csillaga Márky-Zay Péter. Elveinek összefoglalása meggyőző. Kapperner Zoltán filozófus a józan emberi beszéd és kapcsolatok végső győzelmét reméli – a jelenlegi markáns példák ellenére – Görög Mása szerkesztő műsorában.

Letöltés
  • Cím: 17. A gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában
  • Hossz: 29:53
  • Vendég: Galgóczi Eszter, Tóth Mónika

A sorozat mai adásának témája a gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában és a tudomány megközelítése szerepének, használatának történelmi vagy éppen  aktuális, magyarországi okairól (Pl. plakátkampány). A vendég, Galgóczi Eszter a szakdolgozatát e témáról írta, ebben még egyetemi kísérleteiről is beszámol. A magyar politikatörténet utolsó 30 évéből sokszínű hangdokumentum összeállítást hallunk a műsor elején, majd – egyebek között – az ellenségkép és a “mi” dichotómiájának összetevőit és az eszközeit veszi sorba a vendég – Tóth Mónika szerkesztő tartalmas félórájában.

Letöltés

Comments are closed.