csütörtök, február 21, 2019
Civil Hírügynökség

60 éves az Európai Beruházási Bank

europaiBeruhazasiBankLogo-180619

Az Európai Beruházási Bank (EIB) a szennyező, fosszilis tüzelőanyagok helyett támogassa a fenntartható energiát, legyen elszámoltathatóbb és működését az emberi jogok elsődlegessége alapján irányítsa – erre hívta fel a figyelmet 21 európai civilszervezet az EU pénzügyminisztereinek küldött levelében.

2018. június 22-én az EU pénzügyminiszterei Luxemburgban üléseznek az EIB kormányzótanácsának éves ülésén, egyben a bank 60 éves évfordulóján. A Bankfigyelő Hálózat és 20 civilszervezet a napokban levelet küldött az EU pénzügyminisztereinek, akik egyben az EIB kormányzótanácsa tagjai is. A Magyar Természetvédők Szövetsége (a Bankfigyelő Hálózat magyar tagja) az EIB magyar kormányzójának, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött levelet.

A levélben a szervezetek hangsúlyozzák: szükséges, hogy „az EU házi bankja” alapos reformokat hajtson végre és átalakítsa befektetési fókuszát „annak érdekében, hogy “kezelje az üzleti modelljével és gyakorlatával összefüggő szerkezeti problémákat”.

A levél kilenc kulcsfontosságú lépést javasol az EIB-nek, amivel érdemben hozzájárulhat céljához, az európai gazdaság és a társadalom szükséges átalakításához. Ezek közé tartozik, hogy a bank hangolja össze politikáit és beruházásait az éghajlatvédelmi Párizsi Megállapodással, különösen a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának megszüntetésével; erősítse a bank átláthatóságát és a nyilvánosság részvételét; továbbá kezelje kiemelten az emberi jogok védelmét és elősegítését.

A Bankfigyelő és tagországai Közép-Kelet-Európában 1995 óta figyelemmel kísérik az EIB működésének és politikáinak társadalmi és környezeti hatásait. A szerzett több évtizedes tapasztalataink alapján látjuk, hogy az EIB-finanszírozás milyen kockázatokat és lehetőségeket hordoz az uniós polgárok számára. Most arra kérjük pénzügyminisztereinket, hogy a világ legnagyobb hitelezőjének 60. évfordulója fordulópont legyen, ami egy valóban fenntartható pályára tereli Európát, a közérdeket szem előtt tartva.

„2013-2017 között az energiahatékonyság és a megújuló energiák támogatása az EIB teljes beruházásainak alig 2-2%-át érte el Magyarországon. A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint e számoknak jelentősen nőniük kell, részben az új InvestEU (EFSI) projektek és beruházási platformok alkalmazása segítségével. Annak érdekében, hogy az EU teljesíthesse a Párizsi Megállapodás szerinti kötelezettségvállalásait, az EIB-nek át kell állítania a hiteleket a fosszilisról az energiahatékonysági és a kisléptékű, helyi megújuló energia projektekre” – mondta Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlat és energia programvezetője.

További információ:

https://bankwatch.org/press_release/at-60-eu-public-bank-needs-fundamental-reform-civil-society-groups
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött levél innen letölthető:
http://mtvsz.hu/dynamic/eib60_level_vargam_2018jun19.pdf

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.