hétfő, április 22, 2019
Civil Hírügynökség

A pécsi mandulafa lett az Európai Év Fája

evFaja-181027

Három év után ismét magyar fa lett az Európai Év Fája verseny első helyezettje, így a vetélkedő kezdete, 2010 óta már negyedik alkalommal nyerte el hazánk fája a címet (és először azóta, hogy két fára lehet szavazni).

Februárban több mint 300 ezren szavaztak Európa szerte a kedvenc fájukra, ebből a Havi-hegyi mandulafa 45132 szavazatot szerzett. A második helyet az oroszországi Abramtsevoi tölgy nyerte el, a harmadik pedig a Portugálok fája lett. A mandulafa ezúton is köszöni mindenkinek a rá leadott sok-sok szavazatot!

Idén már tizenöt ország vett részt a versenyben, köztük Oroszország, Belgium, Portugália, és Spanyolország legszebb fái is. Magyarországot a pécsi Havi-hegyi mandulafa képviselte, mely 2018-ban győzött az Ökotárs Alapítvány által szervezett magyarországi Év Fája versenyben. A fákra február 1. és 28. között a www.treeoftheyear.org oldalon lehetett szavazni. Az ünnepélyes díjátadó március 19-én a brüsszeli Európa Parlamentben zajlott le.

A Havas Boldogasszony-templom előtt álló mandulafa 135 éve örvendezteti meg virágaival a látogatókat. A versenybe a Jurassic Természetismereti és Túraklub tagjai mellett a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának alkalmazottai jelölték. A jelölők számára magától értetődő volt, hogy az Év Fája verseny céljai összehangolhatóak a természettudományi múzeumok szemléletével, küldetésével. A múzeumok egyik meghatározó feladata egyre inkább a társadalmi szerepvállalás: a közösségformálás, közösségteremtés, mely ennek a versenynek is a természetvédelem mellett fontos célja.

A versenyben résztvevő fák helyezési sorrendben:
1. Magyarország – 45132
2. Oroszország-39538
3. Portugália-32630
4. Franciaország-29140
5. Csehország-22294
6. Lengyelország-16856
7. Hollandia-16194
8. Szlovákia-15412
9. Anglia-14408
10. Belgium-14295
11. Horvátország-14217
12. Spanyolország-13622
13. Románia-13040
14. Bulgária-12846
15. Litvánia-12148

Az Európai Év Fája verseny célja, hogy erősítse a fák és az emberek közötti kapcsolatot, és hogy felhívja a figyelmet a fák kulturális és természeti értékére. Más versenyektől eltérően itt nem a fák szépsége, mérete vagy kora fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk a közösségekkel. A versenybe ugyanis olyan fákat lehet nevezni, melyek fontosak a körülöttük élők számára: találkozási pontot kínálnak vagy történetek kapcsolódnak hozzájuk.

A nemzetközi versenyt a Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A versenyt támogatja az Európai Földtulajdonosok Szövetsége és a Magnet Bank. A mozgalomhoz évente több százezren csatlakoznak, a résztvevő országok száma a kezdetek óta 5-ről 15-re emelkedett. A verseny szervezői folyamatosan várják a további csatlakozó országokat Európából.

A magyarországi részvétel költségeit az Ökotárs Alapítvány a személyi jövedelemadó 1%-nak felajánlásából fedezi. Amennyiben egyetért a verseny céljaival, és szeretné, hogy a jövőben is eredményesen szerepeljen a magyar fa a versenyben, ajánlja fel jövedelemadója 1%-át az Ökotársnak (adószám: 18062427-1-41).

Fotók a díjátadóról, és a döntős fákról: https://www.treeoftheyear.org/Media
A fák történetei, a szavazatok száma és tudnivalók a versenyről itt érhetők el: www.treeoftheyear.org

 

Forrás: evfaja.okotars.hu

Friss műsorok

Comments are closed.