vasárnap, december 16, 2018
Civil Hírügynökség

PET Kupa: kihívások és sikerek

PETkupa-180928

Idén augusztusban 6. alkalommal szálltak vízre lelkes önkéntesek, hogy a Felső-Tiszát megtisztítsák a főként Ukrajnából és Romániából érkező hulladéktól. Minden eddigi rekordot megdöntve, 8 nap alatt több mint 10 tonnányi PET-palacktól, műanyag flakontól, üvegtől és egyéb háztartási hulladéktól mentesítették a folyót.

Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Koordináló Zrt. szakmai támogatásával és aktív részvételével zajlott 2018. augusztus 4-12. között a 6. PET Kupa.

A 74 folyamkilométeres távot Szatmárcseke és Tiszamogyorós között hulladékból készült hajókon tették meg a versenyben részt vevő csapatok. Az első kihívás tehát az volt, hogy olyan, a vízügyi hatóság engedélyével bíró hajók készüljenek, amelyek nemcsak a legénységet, hanem a gyűjtött hulladékot is elbírják. Hiszen a Kupa végén az a csapat nyer, amelyik a legaktívabb volt a szemétszedésben!

Idén a folyó még a sokat látott Kalózoknak is tartogatott meglepetéseket, ugyanis a Szatmárcseke – Tivadar, illetve a Tivadar – Jánd közötti szakaszokon a vártnál kevesebb hulladékot rejtett az ártér. Azonban ennek az oka nem a javuló ukrán hulladékgazdálkodás, hanem az alacsony vízállás volt, az első árhullámmal várhatóan megérkezik majd az „elmaradt” hulladékáradat is. A Jándi-szigeten már a megszokott, hatalmas mennyiségű hulladékot (PET-palackot, konzervdobozokat, üvegeket), valamint szemetet (hungarocellt, törött játékokat, félpár papucsokat) rejtette a nehezen megközelíthető, sokszor embermagasságú csalánnal fedett ártér.

Csapatok

A PET Kupa ideje alatt összesen közel 400 ember, 20 csapat vett részt a gyűjtésben, köztük baráti társaságok, civil szervezetek (Aztakeservit Értékőr Egyesület, Ökologistic Alapítvány, WWF, Greenpeace Magyarország) önkormányzatok (Cigánd) és vállalatok is (NHKV Zrt., Henkel, Prezi, Siemens, Főtáv, Főtáv-Komfort). Külön öröm volt, hogy két csapat is érkezett Kárpátaljáról: a visszatérő Papilio Környezet- és Természetvédelmi Egyesület és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezet (KMKSZ ISZ).

A 2 tonnás teherbírású PETényi – vagy más néven Szemétevő Szeméthajó – idén is kísérő- és tároló hajóként vett részt a Kupán. A főszervező Természetfilm.hu Egyesület közösségi finanszírozásból megvalósított hajója a szemeteszsákokat vette át a csapatoktól, hogy a kiürülő kenukkal folytatni lehessen a gyűjtést.

A győztes

A PET Kupát idén a JoinTisza 15 fős legénysége nyerte meg, akik 4 kontinens 8 országából (India, Marokkó, Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Szerbia, Szlovákia, Olaszország, Norvégia) érkeztek a Felső-Tiszára, hogy vízügyi, hulladékos és marketing szakértelmükkel segítsék az összefogást. A JOINTISZA projekt a Tisza vízgyűjtő gazdálkodási terv aktualizálását és a Duna Régió Stratégia céljainak támogatását szolgálja és az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Igazgatóság konzorciumában valósul meg.
A 2. helyezett a tavalyi győztes, a Tilos Rádió hajója, míg a 3. az Obi-Wan Kenubi és a Papilio közös hajója lett.
Az első alkalommal átadott Tisza Hősei különdíjat a KMKSZ ISZ nyerte el, akiknek 6 fős csapata fejenként a legtöbb hulladékot szedte.

Mi történik a hulladékkal?

A csapatok által összegyűjtött összesen 10 tonnányi hulladékot a több mint 40 önkéntes válogatta szét, tömörítette és készítette elő a feldolgozásra. A hulladék állomásonkénti elszállítását a régióban működő közszolgáltató (Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.) ingyenesen vállalta, ezzel támogatva a kezdeményezést. A 2017-es évhez hasonlóan, a hulladéknak várhatóan nagyjából a fele – tisztítást, további szortírozást követően – újrahasznosításra alkalmas lesz, ezáltal benne maradhat az anyagkörforgásban, és értékes másodnyersanyagként hasznosulva új termék készülhet belőle.

A hatalmas mennyiség laposra taposásában óriási segítséget jelentett a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által biztosított ipari bálázógép, ami meggyorsította a munkát és gazdaságosabbá tette a hulladék szállítását.

Legszennyezettebb folyónk, a Tisza megtisztítása egy hosszú folyamat, ami nem valósulhat meg a környezetvédelem iránt elkötelezett magánszemélyek, a vízügyi és hulladékgazdálkodási szakmai szervezetek és cégek, valamint a Tisza-menti országok összefogása nélkül.

 

Forrás: humusz.hu

Friss műsorok

  • Cím: Fogyasztóvédelem – Igazságügyi szakértés – könnyűipari termékek
  • Hossz: 56:30
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Hoffer Ferenc igazságügyi szakértő

1/7. Mikor és hogyan forduljunk igazságügyi szakértőhöz, ha panaszunk van? Hogyan válasszunk szakértőt? Ki fizeti és mire jó a szakértői vélemény?

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Gázkészülékek javítása és karbantartása
  • Hossz: 56:56
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Horváth Zoltán gázkészülék szervízvezető

1/6. Háztartásokban használatos gázkészülékek karbantartásával, javításával és vásárlásával kapcsolatos panaszok és azok elkerülése érdekében való felkészülés és teendők.

 

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés 2.rész
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök és szervízvezető

1/ 5. Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés
  • Cím: Fogyasztóvédelem – Közlekedés, autós panaszkezelés
  • Hossz: 56:55
  • Vendég: Dr. Csanádi Károly a Pest megyei Békéltető Testület vezetője és Wendler András mérnök, szervízvezető

1.4  Az autós fogyasztók panaszai és azok kezelése. Fogyasztói jogviták rendezési módjai. Téli és őszi közlekedési felkészülés. Számlaviták és elkerülésük.

Letöltés

Comments are closed.