vasárnap, november 18, 2018
Civil Hírügynökség

Utcáról Lakásba Egyesület: nem vontuk vissza

utcarolLakasbaEgyesulet-160307

Az Utcáról Lakásba Egyesületben abban hiszünk, hogy mindenkinek szüksége van egy helyre, amit otthonnak hívhat. Célunk a lakhatási válság enyhítése, melynek érdekében azért dolgozunk, hogy minél több rászoruló és hajléktalan ember költözhessen szociális bérlakásba. Ügyfeleinket mind a beköltözés előtt, mind a beköltözés után intenzív szociális munkával segítjük.

Sajnálattal látjuk, hogy céljaink és munkánk felé nem mindenki fordul nyitottsággal. Az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy Zuglóban is elindulhasson Kunyhóból Lakásba! Programunk, mely során az önkormányzattal együttműködésben leromlott állapotban lévő szociális bérlakásokat újítottunk volna fel saját költségünkön, hogy oda a későbbiekben bérlőként zuglói hajléktalan családok költözhessenek be. A június 14-ei zuglói képviselő-testületi ülésen a kerület fideszes és MSZP-s képviselői a velünk való együttműködést nem szavazták meg. Ezt követően olyan valótlan állítások jelentek meg az ülésen történtekkel, az előzetes egyeztetésekkel kapcsolatban, amire kötelességünknek érezzük reagálni.

Az MSZP zuglói frakciójának közleményében az alábbi állítás olvasható:
“3. Az elesett, hajlék nélküli emberek otthonaként szolgáló konténerházak telepítése Zugló egyik kertvárosi övezetében projektre vonatkozó előterjesztést – mivel az ezt megvalósítani szándékozó “Utcáról Lakásba!” Egyesület az ott élő emberek kérését meghallgatva elállt a megvalósítástól – az előterjesztő visszavonta.
Tudjuk, hogy az “Utcáról Lakásba!” Egyesület tiszteletre méltó képviselői más esetekben is odafigyelnek a helyben élők javaslataira, és így a jövőben közösen tudunk segíteni elesett embertársaink problémáinak a megoldásában.” (https://mszp.hu/hir/az_mszp_zugloi_frakciojanak_kozlemenye)

Mindenek előtt szeretnénk leszögezni: nem igaz az állítás, miszerint visszavontuk volna a június 14-ei képviselő-testületi ülésre szánt Kunyhóból Lakásba! programunk előterjesztését. Az előterjesztést nem visszavontuk, hanem a képviselők nem támogatták.

Több mint két éve kezdtünk el egyeztetni a kerületi képviselő-testület több szereplőjével, elsőként a mobilház-programunkról. A zuglói Szociális Bizottság előterjesztésünket akkor azzal utasította el, hogy a mobilházak telepítéséről először a szomszédos lakókkal kellett volna egyeztetnünk. Ezt már akkor is méltatlannak tartottuk, tekintve, hogy amikor az önkormányzat bérbe ad egy házat vagy telket, nekik nem szokásuk megkérdezni a szomszédságot arról, hogy megfelel-e az új lakók személye. Mi azonban mégis minden esetben fel szoktuk venni a kapcsolatot a szomszédokkal: akkor, amikor már van miről beszélni. Viszont mivel ekkor a Szociális Bizottság elutasítása miatt már nem lett volna értelme a testület elé engedni az előterjesztést, így azt valóban visszavontuk – egy évvel ezelőtt.

Ezután a Szociális Bizottság vezetője azt javasolta, inkább az ismertebb Kunyhóból Lakásba! programunkat adjuk be előterjesztésre, ami sokkal jobban beleillik Zugló szociális koncepciójába. A javaslatot megfogadva, másodjára is kezdeményeztük az együttműködést, ekkor már a Kunyhóból Lakásba! Programunkkal. Előzetesen kiválasztottuk a számunkra használható lakásokat, elkészítettük, majd Szabó Rebeka társadalompolitikáért és környezetvédelemért felelős alpolgármester segítségével benyújtottuk az előterjesztést.

Az előkészítés folyamata során többször kerestük a Szociális Bizottság vezetőjét, hogy amennyiben szükséges, egyeztessünk a program indításával felmerülő kérdésekről. Az előterjesztéssel kapcsolatban a képviselő-testületi ülés napjáig csak bíztató szavakat kaptunk.
Az előterjesztést – miután előzetesen a Szociális Bizottság tárgyalásra alkalmasnak nyilvánította – az MSZP és a FIDESZ képviselői együttesen nem szavazták meg.

A testületi ülésen történteket és a szavazást – melyen egyértelműen látszik mind a tartózkodás, mind a nemmel szavazás, itt lehet megtekinteni:

Az előterjesztés során történő folyamatos szóbeli pozitív megerősítés mellett értetlenül állunk a képviselő-testületi a döntés előtt.
Arról is sajnálattal értesültünk, hogy mindezután Korózs Lajos, az MSZP szociálpolitikai szakértője a Hír Tv-nek adott interjúban a testületi-ülést követően megjelent hírekre “hangulatkeltésként” és “hisztériaként” hivatkozik. (https://hirtv.hu/egyenesen/szegyen-2463255)

Mindezt ráadásul annak fényében, hogy nemrégiben A Város Mindenkié által összehívott fórumon pártja nevében nyilatkozott az MSZP szociális érzékenységéről. Az erről készült videót itt lehet megtekinteni:

Igazán sajnáljuk, hogy jelenleg a valótlanságok tisztázására kellett szánnunk az időt. Mi egy szociális szakmai szervezet vagyunk, akik a munkájukat szeretnék végezni. Egyesületünk 5 éves fennállása alatt közel 40 ügyfelet juttattunk szociális bérlakáshoz, Kunyhóból Lakásba! programunk két Budapesti kerületben – Kőbányán és Kőbánya Kispesten – működik zavartalanul. A X. kerületben nemrég ünnepeltük az egyik bérlőnk ötéves beköltözési évfordulóját.

Utcáról Lakásba Egyesület

 

Forrás: beküldött hír

Friss műsorok

  • Cím: 20. A felkorbácsolt gyűlöletbeszéd – új politikai korszak?
  • Hossz: 29:42
  • Vendég: Setét Jenő, Polyák Gábor, Juhász Attila, Lendvai Ildikó, Hargitai Miklós

A sorozat utolsó darabja, a 20. adás vázlatosan összefoglalja a gyűlöletbeszéd elterjedtségét, fokozatait, megjelenési formáit a társadalmi párbeszédekben és a médiában – súllyal a magyarországi viszonyok között. Szó esik a gyűlöletbeszéd történelmi gyökereiről-előzményeiről és aktuális hazai, valamint határon túli érvényesüléséről és politikai eszközként történő felhasználásáról. (Minden megszólaló elemzi a legutóbbi magyar választásokban a gyűlöletbeszéd szerepét) A tartalmas és sokszínű záró adás megszólalói: Setét Jenő polgári aktivista, Polyák Gábor és Juhász Attila elemzők, Lendvai Ildikó politikus, Hargitai Miklós újságíró.

Letöltés
  • Cím: 19. A gyűlöletbeszéd és a nők elleni erőszak – összefüggések és okok
  • Hossz: 29:44
  • Vendég: Acsády Judit, Antoni Rita, Vicsek Ferenc

Tágabb helyzetképpel nyit a műsor – különös tekintettel a hazai helyzetre. Acsády Judit az MTA Szociológiai Intézetének főmunkatársa a nők szerepének változásában, mind előbbre kerülésében látja a nőellenes beszéd rasszizmusba is átcsapó gyakori és aktuális fel-felbukkanását.(Említi Madách Imre akadémiai dolgozatát és Vörösmarty Mihály negatív, megkülönböztető megnyilvánulását – nagy költők elmaradott nézetei) Antoni Rita a Nőkért szervezet vezetője az Isztambuli egyezmény jelentőségét hazai viszonyok közötti elemzi, sőt a szexizmus jelenségét is megmagyarázza. Vicsek Ferenc informatív és sokszínű műsora még a nőellenes mozgalmakat is említi és jellemzi.

Letöltés
  • Cím: 18. Gyűlöletbeszéd a közbeszédben
  • Hossz: 29:32
  • Vendég: Garai László, Márky-Zay Péter, Kapperner Zoltán, Görög Mása

– a szakértő Garai László szociálpszichológus külföldi és hazai  megnyilvánulásokról beszél. (Plakátkampány és rongálás, ellenfél és ellenség dichotómiája) A tanulságok egyszerre általánosak és közösségfüggőek. Eltűntetésük illetve visszaszorításuk lehetőségei vagy pl. a spirál elvágása – a lehetséges megoldások. Megszólal és saját politikai ars poeticáját mondja el a hazai politika új csillaga Márky-Zay Péter. Elveinek összefoglalása meggyőző. Kapperner Zoltán filozófus a józan emberi beszéd és kapcsolatok végső győzelmét reméli – a jelenlegi markáns példák ellenére – Görög Mása szerkesztő műsorában.

Letöltés
  • Cím: 17. A gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában
  • Hossz: 29:53
  • Vendég: Galgóczi Eszter, Tóth Mónika

A sorozat mai adásának témája a gyűlöletbeszéd jelentősége a politikában és a tudomány megközelítése szerepének, használatának történelmi vagy éppen  aktuális, magyarországi okairól (Pl. plakátkampány). A vendég, Galgóczi Eszter a szakdolgozatát e témáról írta, ebben még egyetemi kísérleteiről is beszámol. A magyar politikatörténet utolsó 30 évéből sokszínű hangdokumentum összeállítást hallunk a műsor elején, majd – egyebek között – az ellenségkép és a “mi” dichotómiájának összetevőit és az eszközeit veszi sorba a vendég – Tóth Mónika szerkesztő tartalmas félórájában.

Letöltés

Comments are closed.